Főoldal Fejezetek Szereplők Tudnivalók Díjak Versenyek

2016. december 22., csütörtök

3. évad, 6. fejezet: Haditerv

Hayden

 - Nem, eskü, hogy Hope nem lesz ott, de ezt már megbeszéltük, Can - forgattam meg a szemem, amit úgysem láthatott. - A koncert utáni afterparty-n csak a banda, én meg pár haver lesz, köztük Tori, de vele, remélem, nincs bajod. Azt pedig kétlem, hogy Hope eljönne a koncertre, úgyhogy tiszta a levegő.
    Bármennyire nem mutattam, rettenetesen zavart a feszültség a húgom és Can között. Épp ezért léptem a tervem második felére, amint Can elköszönt. Rögtön a testvérem nevére böktem a telefon kijelzőjén, és neki is előadtam ugyanazt a dumát - gondosan ügyelve arra, hogy kihangsúlyozzam: Can nem lesz jelen.
   Elégedetten hátradőlve néztem át a dalszövegeket - kívülről fújtam őket, hiszen a nagy részüket vagy én írtam, vagy sokat segítettem a megírásukban, de biztosra akartam menni, hogy nem felejtek el egyetlen sort sem a színpadon -, és gondolatban már el is terveztem Can és Hope találkozását az afterparty-n. Ismertem őket, így pontosan tudtam: Can sosem kezdeményezne egy olyan lánnyal, akinek pasija van, még akkor sem, ha az a pasi történetesen a Cody Anders névre hallgat; Hope pedig sosem mutatkozna gyengének, senki előtt, így ki volt zárva, hogy elmondaná Cannak, ha érezne is iránta valamit. Ha egy egészen picit rásegítek, hogy illuminált állapotba kerüljenek - nem nagyon, csak annyit, hogy megeredjen a nyelvük -, és ugyanakkor legyenek ugyanott, nyert ügyem van. Mindenki boldog. És amikor már boldogok, akkor egyikük sem tépi le a fejemet, amiért hamisan esküdöztem és ármánykodtam az összejövetelük érdekében; mindent kitaláltam. Ezért az ördögi tervért igazán érdemelnék valami díjat.

Még mindig egekben járó adrenalinszinttel léptem le a színpadról, és a bandatársaim kurjongatásától letörölhetetlen vigyorral az arcomon indultam meg rögtön az épület hátsó részében lévő diszkó bárpultja felé. Azonnal kiszúrtam Cant a tömegben, és - fejben rögtön kipipálva a tervem listáján Can idehozását - odasiettem hozzá. Azonnal kértem két vodkanarancsot, mielőtt egyáltalán tiltakozhatott volna. Bár nem gondoltam, hogy megtenné.
 - Örülök, hogy eljöttél - veregettem meg a vállát.
 - Alap - vigyorgott. - De hogyhogy nem Torival foglalkozol inkább?
   A pillantását követve szemügyre vettem Victoriát, és nyeltem egy nagyot, remélve, hogy nem látszanak az arcomon a gondolataim; vagy legalább nem az összes. Sietve elszakítottam róla a pillantásomat, és erőtlenül Canra mosolyogtam. Kicsit le kell itatnom, mielőtt a húgom ideér, és ebbe nem fér bele Tori is. A húgom boldogsága fontosabb.
 - Most nem izgat - vágtam rá szenvtelenül, de Can amellett, hogy jó emberismerő volt, engem elég régóta ismert ahhoz, hogy kapásból kiszúrja a hazugságomat. - A legjobb barátom akármikor leléphet a világ másik végére, hát már csak meghívom egy utolsó piára? - tártam szét a karom, nem törődve az így szétfröccsenő itallal. - Csirió!
 - Csirió - motyogta Can, és habozás nélkül lehúzta a poharat. - Kérünk még! - szólt oda a csaposnak, én pedig próbáltam nem összeesküvő stílusban elvigyorodni.


Hope

 - Nem, most nem lesz jó, a tesóm meghívott egy buliba, és már megígértem neki, hogy elmegyek - erősködtem, és szinte láttam magam előtt, ahogy Cody megforgatja a szemét. Imádtam a ragaszkodását, de szerettem volna egy olyan programot, amin ő nincs jelen, a testvérem viszont igen. Kicsit úgy éreztem, hogy elhanyagoltam az utóbbi időben.
   Miután elköszöntünk, elég volt a hallásomra bíznom magamat: a buli helyszínén már fülsüketítő zene szólt, ami jelezte, hogy szokás szerint sikerült elkésnem. Kiszúrtam Haydent a bárpult mellett, amint épp rázkódnak a vállai a nevetéstől. Ült mellette valaki, de a testvérem pont kitakarta, úgyhogy nem tudtam rájönni, ki lehet az. Biztos az egyik bandatársa.
   Szinte már hagyomány, hogy a bátyám láttán levakarhatatlan vigyor vegye át az uralmat az arcom felett, és ez most sem volt másképp. Ilyenkor rettenetesen idiótán nézhettem ki, de nem tudtam tenni ellene.
 - Szia, Hey - kiabáltam a fülébe, hogy meg is hallja a háttérzajon keresztül. Az ijedségtől felugrott, és a tenyerét a szívére szorítva valószínűleg elkáromkodta magát; a szavait nem hallottam, de nem a zene miatt, hanem mert ekkor megakadt a szemem Canon.
   Sarkon szerettem volna fordulni, de Hayden elállta az utamat, és a karomra szorította a kezét, megakadályozva a szökési kísérletemet. Ahhoz képest, hogy láthatóan részeg volt, a szorítása meglehetősen kemény, és lévén jóval erősebb nálam, nem is tudtam volna lefejteni magamról az ujjait.
 - Te szemét kerítő - húztam össze a szemeimet dühömben.
 - Hé, kishúgom, miért nem ülsz le, és iszol velünk egy kortyoooot? - nyújtotta el az utolsó szót, és csettintett a csaposnak, aki automatikusan tette a pultra a következő italt. Mert a testvéremnek és Cannak már nem az első lehetett, az biztos.
 - Iszonyatosan utálom a részeg énedet - sziszegtem, mintegy magamnak, miközben Hey letuszkolt a székre Can mellett, ő pedig a másik oldalamra ült. Biztos így akarta elejét venni annak, hogy vissza se nézve Cody-hoz rohanjak.
   Kínomban és jobb lehetőség híján a poharamért nyúltam, és egy fintorral felhajtottam a tartalmát. Kértem a pultostól egy tequilát, és halványan érzékeltem a testvérem tapsát magam mellett, és valami olyasmit, hogy "ugye, hogy jó a buli". Megforgattam a szememet, és gondosan kerültem a jobbomon ülővel a kontaktust. Belőle is szinte sugárzott a feszültség, vagy csak én éreztem így, mert velem ez volt a helyzet.
 - Hé, húgi, táncoljunk! - csapott a pultra úgy fél óra múlva - akár napok is eltelhettek volna, amennyire én meg tudtam állapítani - a bátyám, majd választ sem várva megragadta a kezemet és a parkettre ráncigált. Kicsit megszédültem, mikor felálltam, de a táncnak már a gondolata is felszabadító volt.
   Találkozott a pillantásom egy szőke hajú srácéval. Rákacsintottam, ő pedig elvigyorodott, és addig manőverezett a táncoló testek között, amíg oda nem ért hozzám. Egy ideje már nem láttam a bátyámat, biztos ő is talált magának táncpartnert - remélem, Torit, gondolta az elmémnek az a fele, amelyik még emlékezett bármilyen keresztnévre is.
   Egy pillanatra lehajtottam a fejem, mert valaki a lábamra taposott, és mire felnéztem, szőke partnerem helyét átvette egy sötét. Kicsit elnyíltak az ajkaim a látványtól. Can ritkán járt buliba, és szerintem diszkótánc közben még sosem láttam. Jól álltak neki a villódzó, kavargó fények; még inkább kihangsúlyozták, milyen félelmetesen gyönyörű az arca. A legtöbb törökkel ellentétben neki kék szemei voltak, amik most tizedmásodpercenként más neonszínekben izzottak.
 - Nem is tudtam, hogy ilyen jól táncolsz! - Meglepődtem magamon, hogy sikerült egy összefüggő, értelmesnek tűnő mondatot kiejtenem a számon, ami nem a "hogy lehet valaki ilyen szívdöglesztően dögös" volt.
 - Te sem panaszkodhatsz - kiáltott vissza, amit leginkább a szájáról tudtam csak leolvasni. - És hogyhogy szólsz hozzám? Tudtommal faszkalap vagyok, akit nem akarsz többet látni.
 - Talán mégis - vigyorodtam el idétlenül, amit tétovázva viszonzott. Láttam, hogy feszült, így hirtelen elhatározástól vezérelve átkaroltam a derekát.
 - Könnyebb lenne haragudni rád, ha nem lennél egy kibaszott félisten - döntöttem oldalra a fejemet.
 - Csak félisten? - vonta fel a szemöldökét, és megnyalta az ajkát.
 - Az istenek istene - helyesbítettem vidáman, és a vállára hajtottam a fejemet, hogy ne a szeme láttára nevessek fel idétlenül.
 - Hope - mondta komoran, és megborzongtam attól, ahogy kiejtette a nevemet. Felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézhessek. - Nekem... mondanom kéne valamit. Én...
 - Szépen vagyunk - hallottam egy halványan ismerős hangot magam mellől, amire rögtön odakaptam a fejemet. - Lecseréltél, bébi?
   Zsibbadt agyamhoz nehezen jutottak el a szavai, de ami ezután történt, az maradéktalanul beleégett az emlékezetembe. Mire feleszméltem, Cody a földön feküdt, Can pedig teli tüdőből káromkodva az öklére szorította a kezét. Egyikük sem maradt meg sokáig ennél a tevékenységnél, ugyanis a barátom felpattant a földről, és a táncpartneremre vetette magát.


Can

Ha a hülyeség fájna, én díjat kapnék.
   Hayden esetlenül szorította a képemre a jeget, ami semmit nem használt. Arról már nem is szóltam neki, hogy a testemnek kivétel nélkül minden pontja sajog, mert akkor talán már jégkocka-fürdőt is vehetnék.
   A lényeg, hogy a szar humorod még a régi, Haznedar.
   Nem tudtam nem újra és újra lejátszani magamban azt a percet. Az nem érdekelt, hogy Cody megvert - az érdekelt, hogy mit mondtam volna Hope-nak, ha a háziállata nem jelenik meg. Nem azt, hogy nemsokára Isztambulba megyek. Azt mondtam volna neki, hogy nemsokára Isztambulba megyek, mert nem bírom elviselni, hogy minden napját mással tölti... és nem velem.
 - Bocs, haver, de baszottul remeg a kezem, és asszem', hányni is fogok... - A vécé felé fordult, és a hangokból ítélve pontosan azt tette, amit megjósolt.
 - Azért remélem, nem a pofám látványa váltotta ki ezt belőled - vigyorodtam el keserűen. - Mennyire ronda?
 - Hát... Nem annyira - préselte ki magából.
 - Gyakorold még a füllentést. - Füllentést, az az, öcsém! A részegségtől megnő a szókincsed!
 - Nem jött össze a haditervem - mélázott Hayden, a fürdőkád szélére ereszkedve.
 - Sok minden nem jött össze, haver - tápászkodtam fel, és átvánszorogtam a nappaliba. - Remélem, nem gáz, ha a nappaliban alszom.. Bár, Hope biztosan nem fog hazajönni ma, szóval ezt a haditervet már ki se kell tervelni.
   El sem tűnődve azon, hogy az előbbi mondataimnak volt-e értelme, arccal előre a kanapéra buktam.

Hasogató, fájdalomtól lüktető fejjel ültem a párnáknak támaszkodva, és az életemen tűnődtem, természetesen mély önsajnálatba burkolózva. Hallottam Hayden halk horkolását a fürdőszoba felől, ami jelezte, hogy előző éjszaka nem volt már ereje, hogy alkalmasabb alvóhelyre vonszolja magát.
   Már biztos voltam benne, hogy amint összeszedtem magamban elég erőt, hogy felálljak a kanapéról, a repülőtérre vezet az első utam. A hat hónapi zsoldosság lehetősége lebegett a lelki szemeim előtt, és úgy voltam vele, hogy most semmi más nem terelhetné el jobban a figyelmemet Hope-ról, mint egy kis idő jó távol tőle. Akár el is felejthetném őt.
   Ez hülyeség.
   Ennél nagyobb baromságot még sosem gondoltál.
   De attól még el kell tűnnöm. Szerintem ezzel a történtek után már Hayden is egyetért. Igaz, főként a részegségem tehetett arról, hogy így reagáltam Cody felbukkanására, de valószínűleg józanul is hasonlóan tennék. Hope boldog vele, és nincs szüksége rám, ahogy azt annyiszor bizonyította és jelezte is. Hayden talán hiányolna, de ő népszerű és nyitott típus, meglesz nélkülem. Mást meg úgysem ismerek itt. A szüleim még támogatják is az Isztambulba utazásomat.
   De ha nem támogatnák, akkor sem lenne értelme maradni úgy, hogy Hope gyűlöl.



Nos igen, megint egy nyúlfarknyi, elég lapos fejezettel jöttem, de mivel már másfél hónap eltelt az előző fejezet óta, úgy éreztem, muszáj életjelet adnom magamról. Különben is mindjárt karácsony, és nem tudom, mikor hol áll majd a fejem, úgyhogy jobb a biztonság - mármint az, hogy közzéteszem most ezt a rövid fejit ahelyett, hogy a bizonytalan jövőben hoznám valamikor, talán ugyanilyen röviden. Értitek.
Azonkívül szeretnék mindenkinek nagyon boldog karácsonyt és újévet kívánni! (És azt, hogyha bármilyen véleménye van a blogról, ne habozzon megírni, kipipálni, jelezni bármilyen formában, mert rettenetesen sokat jelentenek a visszajelzések!) <3
xoxo Nessa

4 megjegyzés:

  1. Nessa *0* *0* Végre, te lány! :D És ne viccelj, nem volt lapos! Egyáltalán nem! Borzasztóan tetszett, és az, ahogy Hope visszafogta magát, majd a "dögös" jelzőt is elharapta, majd amikor félistennek meg istenek istenének hívta, ott már nagyon vigyorogtam! Szörnyen sajog a szívem, amiért Can elmegy, nagyon is, viszont baromira reménykedem abban, hogy Hope megjelenik a repülőtéren, és akkor happy end. Vagy minimum összebalhézik Cody szarházi balfékkal. Kérlek! :D
    Neked is kellemes ünnepeket, Nessa, és remélem, hogy sikerül majd elkészülnöd a folytatással! Reményeim szerint nemsokára neki tudok feküdni az Angyali Érintésnek, mert szörnyen lebilincselő. Amint túl leszek az utolsó karis hajtáson, ez lesz az első dolgom!
    xx, rs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mondom, hogy végre, te lány! Már úgy vártam a kommented! Szokás szerint feldobta a napomat :3 Örülök, hogy ezt hozták ki belőled Can és Hope, jó látni, hogy nem csak nekem jelentenek sokat <3
      Úúú, már alig várom! *gyermetegen tapsikol és ugrándozik*
      xx Nessa

      Törlés
  2. Sziia 💕
    Igen, újra itt vagyok, és olvasom a műved, ami csodálatos, mint mindig.
    Hűha, annyi minden fordult meg a fejemben, amíg bepótoltam azokat a részeket, amikről lemaradtam időközben...
    1. Harrybe mindig is szerelmes maradok
    2. Imádom, hogy mindig megújulsz úgy fogalmazásmódban, mint témában
    3. Szintén imádom az új szereplőket
    4. Canba is szerelmes lettem
    Remélem nem haragszol amiért így eltűntem, visszajöttem és maradok is 💕
    Millió puszi,
    Kincső 😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, szia! <3
      Köszönöm szépen, de te vagy a csodálatos! Wow, szebb lett a napom <3 Haragudni? Dehogyis! Épp fülig ér a szám, hogy megint itt vagy! :3
      Puszil: Nessa

      Törlés