Főoldal Fejezetek Szereplők Tudnivalók Díjak Versenyek

2016. április 22., péntek

2. évad, epilógus: Hercegünk és hercegnőnk

Bár azt hittem, pokoli lassan fognak vánszorogni az életem hátralévő évei, valójában szinte elrepült az idő. Mintha elromlott volna a falióra, és legalább tízszer gyorsabban járt volna körbe a mutatója a normálisnál. Észre sem vettem, hogy a sebeim - bár ezt soha nem gondoltam volna - idővel behegednek és már nem fájnak annyira. Persze, még mindig pokolian, de elviselhetően. Szinte fel sem tűnt, hogy már magamtól is tudtam mosolyogni. Sőt, még nevetni is. És ennek egyetlen oka volt. Jobban mondva, szám szerint kettő. De számomra ők egy test és egy lélek voltak. És, hogy ők kicsodák?
   Az egyikük neve Hayden, a másikuké Hope. De én csak egyetlen néven ismertem őket. Számomra ők jelentették az életet.
   Talán épp ezért történt, hogy életem szerelmének temetése után egy nappal már tudtam, mit fogok tenni, amivel mindig közel tarthatom magamhoz őt. Peter azt mondta, írnom kellene, és én ezt akartam tenni. Így, mikor végre sikerült hazaküldenem Petert, hogy ne kelljen a nap hátralévő részében is engem tutujgatnia, az első dolgom az volt, hogy elsétáltam a legközelebbi papírboltba, hogy bezsákoljak levélpapírokból és hozzájuk tartozó borítékokból. Ezeknek egyszerű pergamenszíne volt, a lapoknak és a borítékoknak is, nem volt rajtuk díszítés, de erre nem is volt szükségem. Egy egyszerű, mégis szép tollat is választottam melléjük, amire a Harry név volt írva. Tudtam, hogy ez mennyire gyerekes - utoljára tizennégy évesen vettem a szerelmem keresztnevét viselő tollat -, de egyszerűen nem tudtam megállni. Úgyis csak én írok majd vele, másnak nem kell tudnia róla.
   A szerzeményeimet a hasamhoz simítva csuktam be magam után a bejárati ajtót, olyan feltűnésmentesen, ahogy csak lehet, hogy felosonhassak a szobámba, de nem volt szerencsém. Anya a konyhában ügyködött valamin, aminek fenséges illata volt, miközben apa a konyhaasztalon ücsörögve követte a pillantásával minden mozdulatát. Annyi csodálattal vegyes szerelem sütött ki a pillantásából, hogy attól normál esetben fülig ért volna a szám, most viszont csak még nyomorultabbul éreztem magam. Eszembe jutott Harry. Mintha egy percre is eltűnt volna a gondolataim közül.
   Tehát valóra vált, amiben reménykedtem. Apám megbocsátotta anyunak, hogy megcsalta. Ha önmagam lettem volna, ettől büszkeség, boldogság töltött volna el. De ettől is csak a fájdalmas felismerés hasított belém: anyám is lefeküdt életem szerelmével. Már csak az ikertestvéreim hiányoztak az összképhez, akik ebből az együttlétből születtek.
   Akaratlanul is felfordult a gyomrom, úgyhogy meglepő gyorsasággal felviharzottam a lépcsőn, azzal sem törődve, hogy apám már észrevett és utánam szólt. Csak arra az emberre tudtam gondolni, akit már sosem látok viszont, és a levelekre, amikkel jelképesen elmesélem majd neki a mi kis hercegünk és kis hercegnőnk életét.


~The End of The Second Season~
To Be Continued...