Főoldal Fejezetek Szereplők Tudnivalók Díjak Versenyek

2015. június 18., csütörtök

2. évad, 25. fejezet: Váratlan fejlemény

Rettenetes álmom volt. Az elején még egy tengerparton voltam, de valaki hátulról belelökött a vízbe, ami azonnal a fejem búbjáig ért, én pedig fuldokolva próbáltam a felszínére evickélni, de hordónyi hasam lehúzott, miközben egy kisbaba rugdosódott benne. Buborékok szakadtak fel belőlem, ahogy elfogyott a levegőm, és segítségért kiáltoztam, de segítség helyett tengernyi vizet kaptam az orromba, a fülembe és a számba. Tehetetlenül evickéltem, de csak egyre lejjebb süllyedtem, mígnem elértem az iszapos tengerfeneket. Ahogy leérkeztem rá, kapálózásom iszonyatos port kavart. Porfelhő borított el, hogy aztán utána egy sűrű erdőben tűnjek fel, még mindig hatalmas pocakkal, de ezúttal a kiutat keresgélve, és szemmel láthatóan nem találva. Szünet nélkül Harry nevét kiabáltam, és néha már úgy tűnt, felbukkan, mert időnként észrevettem pár barna, göndör tincset eltűnni egy-egy fa vagy bokor mögött, vagy épp a kedvenc dalának dudorászása ütötte meg a fülemet, de mire odaértem, sosem találtam. Elestem egy kőben, és előrefelé zuhantam, de mégsem a hasamra, hanem a hátamra értem. A gerincemet érő fájdalomtól szorosan lehunytam a szememet, s mire kinyitottam, a kihalt London egyik utcájának autóútjának közepén találtam magamat. A beton hidegen ért a bőrömhöz, és ahogy feltápászkodtam, ráeszméltem, hogy talán el kéne rohannom onnan azonnal, ha nem akarom, hogy elüssenek, de... rájöttem, hogy az egész város üres. Éjszaka volt, de egy lámpa sem világított, egy autó sem jött arra, és sehol sem voltak emberek. Ismét Harry nevét sikoltottam, de csak az üres város házainak falai visszhangozták vissza a szavamat, más választ nem kaptam. Elkeseredetten kezdtem botorkálni, de a ködtől és a portól a világon semmit nem láttam, és hamar elbotlottam a saját lábamban, ami egyébként tökéletesen jellemző rám. A térdeimre zuhantam, és feljajdultam a hirtelen fájdalomtól, de nem volt időm megnézni a sebet, mert valaki megragadta a könyökömet, és felráncigált.
   A férfi Harry arcát viselte, és a haja is olyan volt, mint neki, de a csillogó, smaragdzöld gyémántok helyett neki fekete szemei voltak, amik gyűlölködve mértek végig engem, miközben csak húzott maga után, nem törődve a zokogásommal és a rimánkodásommal. Könyörögtem, hogy engedjen el, és követelőzve kérdeztem, hogy mit akar tőlem, de erre előbb csak egy fejrázással felelt, majd odavakkantott nekem valamit egy számomra ismeretlen nyelven. Zokogva ráztam a fejem, pedig el sem jutott az agyamig a jelentése annak, amit mondott. Hála a könnyeknek, már annyit sem láttam, mint addig. Előttem minden elsötétült. Amikor magamhoz tértem, az ágyamban feküdtem, és mikor kinyitottam a szemem, megláttam Harryt, ahogy az ajtó felé sétál. A nevén szólítottam, mire ő hűvösen felém fordította a fejét, és mondott valamit ugyanazon a fura, ismeretlen nyelven, amit nem értettem meg, mégis tudtam, hogy azt mondja, már nem szeret, és szakítunk. Magamból kikelve kiabáltam, hogy ezt nem teheti, mire ő hirtelen eltűnt, és belépett helyette apa, aki rám ordított, hogy mit képzelek magamról. Odajött hozzám, megrázott a vállaimnál fogva, úgy, hogy összekoccantak a fogaim. Remegve húzódtam az ágyam szélére, de a fejem nekiütközött Harry mellkasának, aki ott feküdt mellettem, és élvezettel vigyorogva gúnyolódott rajtam. Felemeltem a kezem, hogy megüssem, de elkapta a csuklómat, és körmeivel a saját magam által ejtett sebeimbe vájt, miközben azt hajtogatta, hogy baromságot csináltam, és ezért megbüntet. Csapdostam, ahol értem, miközben a könnyeimtől már lassan megfulladtam. Azt kérdeztem tőle, miért csinálja ezt, mire ártatlanul megrázta a fejét. A hasamra tette a kezét, ami már legalább kétszer akkora volt, mint az álmom kezdetén, és érzéketlenül rám mosolygott. Emiatt, formálta az ajkaival, de egy hang sem hagyta el a száját. Mégis megértettem. Elhagy, mert a gyerekét várom. Tehetetlenül csimpaszkodtam belé, de ő könnyedén lerázott magáról, felállt, és unottan kimászott az ablakon. Nem jutott eszembe, hogy ezen elképedjek, mert valaki hirtelen felpofozott, pedig közel s távol nem is volt ott rajtam kívül senki, és nem láttam a kezet, ami megütött. Harry után kiabáltam, de mintha a láthatatlan kéz maga után ráncigált volna. Hallottam, hogy valaki fáradhatatlanul ismételgeti a nevemet, de a hang tulajdonosát nem láttam.
 - Tessa, ébredj már fel! - mondta egy fojtott hang, és amikor kinyitottam a szememet, Harry elképedt arcával találtam magam szembe. - A kurva életbe, sikítoztál! Valaki jön. El kell bújnom.
   Ez igaz volt. Lépéseket hallottam, immár az ajtóm túloldalának közvetlen közeléből, és Harrynek valóban el kellett bújnia, ha nem akarta, hogy apa vagy anya, vagy aki épp érkezik, felnyársalja azért, hogy itt van. Minden éjszaka be szokott osonni, miután SMS-ezek, hogy mindenki elment aludni - ezt csináltuk már másfél hónapja, és remekül működött. Csak néhány igazán szerencsétlen alkalommal kellett vészhelyzetben visszavonó SMS-t küldeni neki, hogy mégse jöjjön, mert apu vagy anyu még felkelt valamiért.
   Harry átkozódását hallottam, mikor beverte a fejét az ágyam keretébe. Éppen, hogy befért alá, és még úgy is éreztem a hátamon, hogy a teste az ágy aljának nyomódik. Leküzdöttem a hirtelen rám törő öklendezést, és az ajtó felé fordítottam a fejem, amin épp kopogás nélkül rontott be anyu. Ziháló lélegzetvételemet próbáltam a normál ritmusába visszahozni, és igyekeztem nem úgy kinézni, mint aki kis híján belehalt a félelembe.
 - Kicsim! - rohant oda hozzám, és kezeivel az én jéghideg, izzadságtól nedves kezemet szorongatta. - Hallottam, hogy sikoltozol. Minden rendben van?
 - Persze, anya - préseltem ki magamból. - Csak rosszat álmodtam.
   Nem bírtam tovább, és minden erőmet összegyűjtve pattantam fel az ágyamról, és a lehető leggyorsabban a fürdőszobám felé rohanjak. Épp annyi időm volt, hogy a vécé felé hajoljak, és máris elhánytam magamat. Mintha órákig tartott volna, mire végre befejeztem.
   Anya tartotta a hajamat, amíg végeztem, én pedig úgy éreztem, menten elájulok. A padlóra rogytam, anya aggódó szavaitól kísérve, miközben nyugtatgattam, hogy jól vagyok, csak rosszat álmodtam.
 - Anya, esküszöm, semmi bajom - feleltem, ingerültebben, mint szerettem volna. - Kérlek, menj ki, szeretnék megmosakodni és rendbe szedni magamat. Tényleg jól vagyok. Látod, már el is múlt! - Mosolyt erőltettem az arcomra, amit biztatónak szántam.
   Még kellett győzködnöm egy kicsit, hogy végre egyedül hagyjon, legalábbis őszerinte egyedül. Amint becsukta maga mögött az ajtót, Harry szitkozódva kászálódott ki az ágyam alól, és aggódva jött oda hozzám.
 - A nevemet kiabáltad álmodban, folyamatosan - mondta kétségbeesetten. - Mit álmodtál? Annyira elkeseredett volt a hangod! Én meg... megrémültem, fogalmam sem volt, mit tegyek, hát elkezdtelek rángatni, hátha felébredsz, de nem sikerült. Végül egy kicsit megpofoztalak, és azt hiszem, attól már felébredtél, de addigra jött Chloe, és nem volt időm megnyugtatni...
 - Semmi baj - motyogtam, monoton hangon. - Csak... már nem is emlékszem, mit álmodtam - hazudtam szemrebbenés nélkül. - Biztos valami ostobaság volt. Nem kell aggódnod.
 - Annyira ostobaság volt, hogy hánytál miatta - simított végig az arcomon. - Még mindig rohadt sápadt az arcod. Tess, nem kéne orvoshoz menned? Reszket a kezed. Miben tudnék segíteni?
 - Nem kell segítened, jól vagyok - bizonygattam, és elhúzódtam tőle, hogy a fürdőszoba felé vegyem az irányt. - Muszáj megmosakodnom. Bűzlök.
 - Veled tartok - ajánlotta fel Harry. - Úgy nézel ki, mint aki menten összerogy.
   Nem volt erőm tiltakozni. Nem ez volt az első alkalom, hogy együtt zuhanyoztunk, így már egészen megszoktam. Azon kaptam magamat, hogy a hajamat dörzsölöm, és, mivel már összevizeztem, gondoltam, meg is mosom. Harry türelmesen várakozott, mikor ő már megtörölközött és felöltözött, én meg még mindig a hajamat szárítottam.
 - Ha most bejönne valaki, végünk lenne - jegyeztem meg nyugodtan. Már hozzászoktam Harry büszke vakmerőségéhez.
 - Szeretnéd, ha elmennék? - tudakolta kifejezéstelen arccal.
 - Nem - ráztam a fejem.
   Magam köré csavartam a törölközőmet, és a hajkefémet a kezembe véve próbáltam megbirkózni a nedvességtől halálosan begöndörödött fürtjeimmel. Ahogy a tükörből láttam, Harry egy ideig szeretetteljesen mosolyogva nézte a szenvedéseim, majd odajött hozzám, nemes egyszerűséggel kivette a hajkefét a kezemből, és gyengéden fésülni kezdte a hajamat, óvatosan, vigyázva, hogy ne húzza meg.
 - Imádom a hajadat - szólalt meg lágyan.
 - Mi? Ezt itt? - képedtem el.
 - Hát, a másikat is szeretem - vigyorodott el, mire szerintem egész testemben elvörösödtem. - De ez a kedvencem. Gyönyörűnek tartom. Olyan, mint a napsugár, amikor pedig árnyék vetül rá, olyan, mint a köveken lecsorduló patakok vize. Még hullámzik is, akárcsak azok.
   Lesütöttem a szemem és az ajkamba haraptam, mert nem tudtam, mit mondjak. Mondanám, hogy ilyen szépet még sosem hallottam, de Harry az utolsó hónapban már számos hasonló kedvességet mondott nekem, amiktől szüntelenül a fellegek között repdestem.
 - Biztos rendben leszel? - tudakolta aggódva Harry, mikor végre sikerült kifésülnie a hajamat, és felöltöznöm is sikerült.
 - Eskü - mosolyogtam rá. - De tényleg menned kell, mielőtt észreveszik, hogy magamban beszélek.
 - És még válaszolsz is magadnak - forgatta meg a szemeit, és magához húzott, hogy adjon egy búcsúcsókot.
 - Ühüm - bólogattam, és elmosolyodtam, ahogy puszit nyomott a számra.
 - Ugye tudod, hogy egyszer abba kell hagynunk ezt? - Felém hajolt, és a homlokát az enyémnek döntötte. - És a szüleid kénytelenek lesznek elfogadni, mert ők nem dönthetik el helyetted, hogy hogyan éld az életed. Persze, a legjobbat akarják neked, és az közel sem én vagyok, de esküszöm, hogy minden erőmmel azon lennék életem végéig, hogy boldoggá tegyelek. Ezzel tisztában vagy, ugye?
 - Igen - haraptam az ajkamba.
 - Vigyázz magadra - mosolygott vissza rám, és óvatosan kinyitotta az ajtómat, majd kilesett a folyosóra.
   Még mindenki aludt, csak anya tett-vett a konyhában, de a bejárati ajtót el lehetett érni úgy, hogy nem vesz észre, ha épp nem jön ki a konyhából.
 - Elterelem a figyelmét, addig te osonj ki. Várd ki, amikor épp köhögést mímelek, mert még a végén meghallja az ajtócsukódást - suttogtam neki.
   Biccentett, hogy megértette, és mindketten lábujjhegyen, lassan és óvatosan osontunk lefelé a lépcsőn. Harry már ismerte annyira a járást, hogy tudja, melyik lépcsőfokok voltak nyikorgósak. Én vidáman indultam a konyha felé, hogy a szokásos hadműveletet kövessem el - miszerint önfeledten beszélgetek anyával, amíg Harrynek nem sikerült kiosonnia.
   A szemem sem rebbent, amikor úgy tettem, mintha félrenyelném a narancslevet, és köhögni kezdtem, miközben inkább éreztem, mintsem tudtam, hogy nyitódik és csukódik a bejárati ajtó. Anya együttérzőn megütögette a hátamat, majd, amikor abbahagytam, aggódva nézett rám. - Biztos, hogy minden rendben veled? Reggel borzalmasan sápadt voltál, és fogalmam sincs, mitől hánytál. Hiszen nem ettél semmi olyat, amitől...
 - Anya, szuperül vagyok, igazán - erőltettem magamra egy mosolyt, de igazából ennél nagyobb hazugság még soha nem hagyta el a számat. A fejem hasogatott, a gyomrom megállás nélkül görcsölt, és úgy éreztem, valaki elszívja előlem a levegőt. Többször kellett pislognom, mint általában, mert mintha homályosan láttam volna. De lehet, hogy csak beképzeltem, annyira elkeseredtem.
   Az a hülye álom tehetett az egészről. Nem kellett volna jelentőséget tulajdonítom ilyen hülyeségnek, de az álmomban terhes voltam, és... eddig figyelmen kívül hagytam, de utoljára augusztusban jött meg, pedig már október közepe volt. Azt hittem, csak késik, mert annyira valószínűtlennek tűnt, hogy valóban...
   Össze kellett szednem magam, hogy legalább gondolatban kimondjam: lehetséges, hogy terhes vagyok. És erről csak egyféleképpen bizonyosodhatok meg.
 - Elmegyek futni, anya - közöltem, igyekezve nyugodtnak hangzani.
   A szobámba lépve alaposan át kellett túrnom a szekrényemet, hogy megtaláljam, amit keresek. Amióta Harry szinte minden éjszakát itt töltött, néhány váltóruhát rejtettünk a gardróbomba, hogy át tudjon öltözni, mielőtt elmegy, ha kell. A szekrényt mindig kulcsra zárva tartottam, a kulcsot pedig magamnál hordtam, így nem fenyegetett a veszély, hogy anya esetleg felfedezi. Imádtam Harry cuccait, mert Harry-illatuk volt, és minden négyzetcentiméterük őrá emlékeztetett. De a tulajdonosuk még sosem hallott a hajtogatás fogalmáról, és legtöbbször egyszerűen csak bedobálta a cuccait a szekrényembe, ezzel teljes káoszt alkotva.
   Csak a látszat kedvéért akartam sportcuccot felvenni, mintha futni mennék, valójában eszem ágában sem volt. Csak el akartam menni a gyógyszertárba. Csak egy mód volt arra, hogy megbizonyosodjak a dologról.
   Szürke melegítőnadrágban, rózsaszín topban és azon lila dzsekiben léptem ki a még tűrhető, októberi hűvösbe. A pénztárcámat sikerült a zsebembe gyömöszölnöm, ahogy a telefonom is belefért volna a másikba, de azt inkább a kezemben vittem, nehogy kiessen. A fülhallgatómból egy One Direction szám szólt, és épp Harry hangja csendült fel. Sosem tudtam megunni.

Nem tudtam, miért könnyezik a szemem. Pislogtam párat, hogy elűzzem a könnyeket, de nem mentem vele semmire. Mind a négy teszt, amit csináltam, pozitív lett. Terhes vagyok.
   De ez... egyszerűen olyan gondolat volt, amibe akkor sem tudtam volna belegondolni, ha megvan hozzá a képzelőerőm, pedig nem volt. Képzelőerővel nem áldott meg a sors. Egy gyerekkel viszont igen. Ha ezt áldásnak lehet nevezni. Persze, én is álmodoztam arról, hogy majd egyszer gyerekem, gyerekeim lesznek, de semmiképpen nem a tizenkilencedik életévemben járva. Márpedig ez fog történni. Nem lennék képes elvetetni a gyereket, akkor viszont az az egy lehetőségem maradt, hogy megszülöm, és felneveljük.
   Mert reméltem, hogy Harry nem hátrál meg a ténytől, hogy állapotos vagyok. Egyik együttlétünk alkalmával sem kérdeztem meg, hogy védekezik-e, mert azt gondoltam, ez alap. Nyilván meg is tette, de biztos elszakadt a gumi, vagy valami... Lehetetlen, hogy ne legyen rá valami épkézláb magyarázat.
   Annyi gondolat kavargott a fejemben egyszerre, hogy azon kaptam magam, hogy a tükörképem arca zöldes színűvé válik. Nem, ezt nem játsszuk el még egyszer. Nem fogok hányni, mondogattam magamnak újra és újra. A rohadt életbe, terhes vagyok, nem beteg! Hagyjon már a hányinger! És kezdek megőrülni is, ha már itt tartunk. Képzeletben a hányingeremhez beszélek. Ez kész.
   Már csak azt kéne kitalálnom mielőbb, hogy ezt hogyan hozzam Harry tudtára. Utáltam a filmekben az olyan eseteket, amikor a nő egyszerűen csak úgy viselkedett, mint máskor, és vígan csevegett, aztán az egyik levegővétele után bedobta, hogy "képzeld, terhes vagyok!", de azt sem tudtam elképzelni, hogy odaállítok elé, és rögtön a lényegre török. Meg különben is, hogy lehet ezt megfogalmazni úgy, hogy ne legyen kínos? Mármint, egyértelműen nem terveztük a gyereket, és, ha Harry elfelejtett védekezni, az egyedül az ő hibája. Ráordítani lett volna kedvem, de tudtam, ez igazságtalanság lenne. Elvégre, nem egy betegséget kaptam el tőle, hanem a kisbabáját várom. Ez elvileg a legnagyobb ajándék a világon.
   Hirtelen újult erővel tört rám a hányinger egy váratlan gondolattól, ami eszembe jutott, és már nem tudtam visszafojtani. Undorodtam magamtól, és sietősen kiöblítettem a számat majd megmostam a fogaimat. A kesernyés ízt így sem tudtam eltávolítani, hiába a sok szájvíz meg öt tonna rágó. Pár évvel ezelőtt még anya is terhes volt Harry gyerekével. A saját anyám is várta ugyanannak a férfinak a gyerekét - mint később kiderült, gyerekeit -, akiét én. Elfintorodtam, de rájöttem, hogy ezen a kérdésen már túl vagyok, és bármennyire fáj néha, nem választhatom meg, kit szeressek. Ha Harryt szeretem, akkor Harryt szeretem, és nem számít, ha ő és az anyám is szerelmesek voltak egyszer egymásba. Nem számít, hogy a féltestvéreim apjának a gyerekét várom. Bár kapnék egy jelet valakitől vagy valamitől, akármit, hogy most mit kéne tennem.
   Lehet, hogy Harry nem is fog örülni. De akkor sem tehetem meg, hogy eltitkolom előle, aztán majd titokban elvetetem a gyerekünket. Ha az utóbbi lesz is a végkimenetele, akkor az ő tudtával és akaratával fog történni. Egy ilyen döntést nem hozhatok meg nélküle. De hogyan jussak el hozzá? Nemsokára besötétedik, és megbeszéltük, hogy ma nem jön át, mert ezen a héten feltűnően közel álltunk a lebukáshoz, és hagyni kell, hogy egy kicsit stabilizálódjunk, ha csak egy időre is.
   Az asztalomhoz csörtettem, felkaptam a fél pár fülbevalómat, és a legalsó fiókom mélyére rejtettem. Leviharzottam a lépcsőn, és igyekeztem feldúlt arcot vágni, ami nem volt nehéz, tekintve a szituációt, amibe kerültem.
 - Anya, azt hiszem, futás közben elhagytam a fél pár fülbevalómat - kezdtem, és maró érzés kúszott fel a bordáimon attól, hogy hazudnom kellett neki.
 - Nem lehetne, hogy holnap keresd meg? Mindjárt besötétedik, és esni készül - visszakozott anya. - Annyira fontos az?
 - Igen - bólogattam hevesen, és magamra kaptam a farmerdzsekimet. - Sietek haza. Már tudom, hol hagytam el, mert útközben egyszer összegubancolódott a hajam, és beleakadt a fülembe, akkor eshetett ki.
   Nem vártam meg, hogy válaszoljon, inkább kiviharzottam a házból, ki az udvarra, majd az utcára. Magabiztosan indultam Harry lakása felé, mert már sokszor jártam ott, és még az én tájékozódó képességemmel - ami egyenlő a nullával - is tudtam, hogy sikerül eljutnom oda egy darabban. Egy idő után valóban csöpögni kezdett az eső. Összehúztam magamon a dzsekimet.

10 megjegyzés:

  1. Fhuuuuu maaaar. Itt aztan gyorsan tortennek az esemenyek.😃 De komolyan. Ennyire benak... Szerintem Tessa meg Harry szokjenek el valahova, es ott neveljek fel a gyereket. Ha Louis helyeben lennek, en kinyirnam Harryt. Komolyan.
    Viszont a hajas reszt nem ertem. Ugye Harry mondta, hogy imadja a haját Tessnek. Tessa visszakerdezett, hogy ezt? Mire mondta Harry hogy a masikat is szereti. De miert pirult el Tessa?:D Magyarazd el, kerlek😂

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a hajas poén igazából az általam mélyen imádott Outlander-könyvek 1. kötetéből származik, de gondoltam, elsütöm itt is, hátha megérti valaki, és akkor ő is röhöghet rajta úgy, ahogy én, amikor ott olvastam. De most vettem észre, hogy ezt inkább nem magyaráznám el, mert ilyet inkább nem fogalmaznék meg. :DD

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Basszus, Kincső, véletlenül a tartalom eltávolítására nyomtam, amikor meg akartam nyitni a komidat... :(((( Ne haragudj!

      Törlés
    2. Semmi baj, itt van, másolom :))

      Hahii :33 Húú, lemaradtam az első komiról, csak második lettem. :o Remélem azért ugyanúgy örülsz nekem.;) Yayy, ezek a leírások. :3 Imádtam ahogy az álombeli történéseket részletezted. :) Tudod, hiába... úgyis te maradsz a kedvenc íróm. :) Így, az előző válaszodból a hajas poént is megértettem. :)) Sírok. XD 

      Itt van pontról vesszőre :D Tényleg no problem; )

      Törlés
    3. Juj, de örülök, hogy nem maradtam le erről a kommentről. :D Dilis vagy, másodikként is imádlak, te. :D Még szép, hogy örülök neked! Jaj, ne már, elpirulok. ♥ Köszönöm szépen!

      Törlés
    4. Te Lau! :) Valami baj van ezzel az én telefonommal, mert sehogyse akar új részt betölteni.... Tudnál segíteni ebben az ügyben? :)))

      Törlés
    5. Drága Kincső, nem a telefonoddal van a baj, hanem azzal, hogy ezen a héten intenzív német nyelvtanfolyamon veszek részt, hogy jövőre ne én legyek az egyetlen a gimiben emelt német szakon, aki egy betűt nem tud németül... Épp ezért 14 órától 18 óra 45 percig ott vagyok, és este meg délelőtt tanulok. Ezért nem sikerült eddig elkészülnöm az új fejezettel. :( Remélem, megbocsátotok, és addig sem felejtetek el. ♥

      Törlés
    6. Uhhh, ez nagyon durva. :o Dehogy felejtelek el, csak ügyesen és várlak vissza. ❤❤

      Törlés