Főoldal Fejezetek Szereplők Tudnivalók Díjak Versenyek

2015. március 21., szombat

2. évad, 10. fejezet: Tiltás

Feldúltan siettem vissza a házba, hogy szembenézzek Lily szemrehányásaival. De nem szólt többet. A kishúgommal játszott éppen, mikor beléptem, és nem úgy nézett ki, mint aki észre szándékozik venni, hogy beléptem. Szaporán szedtem a levegőt - még mindig hiába próbáltam visszanyerni a normális légzésritmusomat. Ajkaimon éreztem Harry csókjának ízét.
 - Lily - szólítottam meg halkan, hogy legalább valamivel eltereljem kusza gondolataimat Harryről. - Mi ez az egész? Mi történt? Mit tett Harry, amiről nem tudhatok? Könyörgöm, áruld el!
 - Egyrészt ez igazából nem az én dolgom, hogy csak úgy beleavatkozzak - nézett fel rám végre ő. - Másrészt majd elmondja az, aki érintett.
 - Ha Harryre gondolsz, akkor ő kilőve, mert nem tudom rávenni, hogy elmondja. - Libabőrös lettem attól, hogy ki kell mondanom Harry nevét.
 - Nem Harryre gondolok.
 - Akkor mégis kire? - rémültem meg most már igazán. - Kérlek, Lily, muszáj elmondanod!
 - Add fel, Tessy - nézett rám Luke. - Négy éve próbálom meggyőzni, hogy árulja el, mi baja.
   Négy év... Nem négy éve veszett össze Lily anyámmal? - kezdtem kalkulálni. De igen. Akkor ez azt jelenti, hogy Harrynek köze van anyához. Valamin összevesztek, amibe Lily is belekeveredett... Vajon mi történhetett?
   Úgy tűnt, már sosem tudom meg, mert a gondolataim minduntalan elkalandoztak. Miért csókolt meg Harry? És én miért csókoltam vissza? Muszáj szólnom erről Peternek. Megcsaltam, és joga van hozzá, hogy szakítson velem emiatt. Megérdemelném. Mi baj van velem?
   Csalódottan rogytam le a kanapéra, és kifulladva dőltem hátra. Gondolatok ezrei követték egymást, és mindegyik zavarosabb volt az előzőnél.
   Ismét csengettek, és most Zane nyitott ajtót. A keresztapám, Liam és Niall néztek be, hogy ellenőrizzék, jól vagyunk, de itt ragadtak egy hosszú párnacsata erejéig. Míg Lily, Luke, Zane, Liam, Niall és a tesóim egymást csapkodták és dobálták különböző méretű párnákkal a nappaliban, addig én a konyhába surrantam, mert rájöttem, hogy elmúlt háromnegyed egy. Benéztem a hűtőbe, és az ajkamba harapva vettem tudomásul, hogy az félig üres. Jobb ötlet híján, elővettem egy rakásnyi krumplit, megpucoltam, majd felszeltem vékony szeletekre, hogy sült krumplit csináljak. Nem kérdeztem meg az ír manót és Leeyumot, hogy esznek-e, mert, ha utóbbi nem is, hát Niall tuti megragadja az alkalmat, hogy egyen.
   Előszedtem a ketchupot, és az étkezőasztalra helyeztem, a tizenhárom tányér és villa társaságában.
 - Ki éhes? - kiáltottam át a nappaliba, előre mosolyogva a hatáson.
 - Én! - dugta be a fejét az ajtón Nialler, és látva a sült krumplival teli tálcát a kezemben, szemmel láthatóan szerelmes lett. - Ide vele!
   Nevetve szedtem ki a tányérjára az adagját, ami természetesen körülbelül a két és félszerese volt a többiekének. Beck és Ashton ugyanabban a pillanatban rohantak oda az ebédlőasztalhoz, és, mintha egymás mozdulatait utánozták volna, ugyanazzal a stílussal másztak föl a székükre. Bociszemekkel néztek rám, szavak nélkül kérve, hogy szedjek nekik. Mielőtt pedig rányomták volna az egész tubus ketchupot a kajájukra, tettem rá nekik én, természetesen megfelelő mennyiségűt, a jó ízlés határain belül. A többiek is mind leültek.
   Az ebéd vidáman és sok nevetéssel telt, de én nem tudtam a többiekkel örülni. Bűntudat és értetlenség markolászta a szívemet. Bűntudat, mert megcsaltam Petert egy nálam húsz évvel idősebb férfival. És értetlenség, mert fogalmam sincs, Harry mit akart azzal a csókkal.
Emlék
   Csak turkáltam az ételemben, majd a többiektől elnézést kérve felrohantam a szobámba. Levágódtam az ágyamra, és a telefonomat a kezembe véve  a falnak dőltem. A galériára nyomtam az ujjam, és szipogva akadt meg a pillantásom egy képen, amit Peter csinált rólam a tavalyi nyár elején, mikor az osztály közösen elment egy lovardába. Hihetetlenül jól éreztük magunkat, de ennek fő oka számomra az volt, hogy Peterrel megállás nélkül bohóckodtunk. Vagy száz képet csináltunk egymásról aznap, és mikor onnan hazaértünk, vennem kellett egy memóriakártyát a telefonomba, mert több kép már nem fért volna fel a készülékre. Szinte mindegyiken hülye pofákat vágtunk - a kedvencem az volt, amikor végre sikerült rávennem, hogy ne viccelje el a dolgot, és csináljon rólam egy olyan képet, amin csak simán mosolygok, a lovarda melletti karám korlátjának dőlve. Emlékszem, Peter telefonjából közben üvöltött Bruno Mars-tól a Just The Way You Are. Az emléktől könnyfátyol homályosította el a látásomat. Hogy tehettem ezt azzal a fiúval, aki odáig van értem, és akit én is mindennél jobban szeretek? Valami megfogott Harryben, ez egyértelmű, de őrült vagyok, ha egy percig is feltételezem, hogy köztünk bármi is lehet. Hiszen nekem barátom van, ráadásul Harry apám egykori legjobb barátja, és több, mint húsz évvel idősebb nálam. Azonkívül minden nap más lányt fektet meg, alkohol-, cigi- és drogfüggő. Egy ilyen ember és én? Na, ne, még a gondolattól is a rosszullét környékez. Harry nem az esetem. Tipikus titokzatoskodós típus - nem hajlandó elárulni, mit művelt a múltban, amiért az egész családom rühelli. Bár visszacsinálhatnám azt a percet!
   Kiválasztottam Peter nevét a telefonkönyvemből. Eszméletlenül helyes arca magára vonta a figyelmemet, ugyanis az egyik legjobb képét állítottam be a neve mellé a telefonomban. Én csináltam róla, amikor azzal viccelődtünk, hogy ki néz ki hülyébben reggel, ébredés után. Peter barna haja szanaszét állt a képen, bozontos szemöldökéből pár tincs a rossz irányba állt, de a mosolya, mint mindig, tökéletes volt. Ez a kép ellenállhatatlanul cukira sikerült, pedig pont az lett volna a lényege, hogy a "most keltem és borzalmasan nézek ki" állítást alátámassza. Rögtön eszembe jutott erről az a kép is, ami rólam készült ugyanekkor; Peter állítása szerint kibírhatatlanul cuki vagyok rajta, de én egészen más véleményen vagyok. Megzabolázhatatlan hajzuhatagom szanaszét áll kócosan, elfeküdtem a fél arcomat, és a mosolyom is hihetetlenül álmatag.
   Választanom kellett, hogy a hívás vagy üzenet opció mellett döntök. Eredeti tervem az volt, hogy idehívom Petert, hogy elmondjam neki, mi történt, de szerintem már a hangja hallatán elbőgném magam, nemhogy a szeme elé merjek kerülni. Így az SMS mellett maradtam.
Mit tennél, ha kiderülne rólam, hogy rossz ember vagyok? - írtam neki, és mintha kőből lett volna az összes ujjam, olyan nehezen gépeltem be azt a pár betűt.
Közölném veled, hogy te vagy a legcsodálatosabb ember, akit ismerek - érkezett meg a válasz öt perccel később. Hangosan felzokogtam.
De őszintén. Ha rossz ember lennék, ha iszonyú dolgokat követnék el, embert ölnék, megcsalnálak, bankot rabolnék, mit tennél? - Szándékosan írtam felsorolást, hogy a megcsalás csak egy lehetőségnek tűnjön a többi között, mintha tényleg csak feltételes módban kérdezném.
Nem tennék semmit. A helyzet az, hogy én akkor is szeretnélek, ha borzalmas ember volnál. De nem vagy az. ♥
   Nem volt ötletem, hogy mit válaszolhatnék erre. Hát nem is írtam semmit. Sürgősen tisztáznom kéne Harryvel ezt az egész őrültséget, de valamiért képtelen voltam rá. Ismét feltettem magamnak a kérdést, hogy mi a baj velem. Eddig szüntelenül Peterre gondoltam, most mégis Harryn jár az eszem... és miért esett olyan jól a csókja? Ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Mindent összezavart.
   Valaki kopogott a szobám ajtaján. Villámgyorsan letöröltem a könnyeimet, és igyekeztem nem úgy kinézni, mint aki az imént még bőgött.
 - Gyere! - szóltam, mire az ajtó kinyílt, és a nagynéném aggódó arccal kukkantott be rajta.
 - Beszélhetünk? - kérdezte lágyan, és már szemernyi sem volt a hangjában abból a haragból, ami az előbb még csak úgy sütött belőle.
 - Persze - mosolyodtam el.
   Igazából Lily és én mindig nagyon jól kijöttünk, persze csak négy évvel ezelőttig, amikor már csak telefonon tudtunk beszélni, és ünnepekkor vagy egymás születésnapján küldtünk egymásnak ajándékot. Egyszer például, amikor elballagtam, beállított egy hatalmas virágcsokorral, és tisztára úgy viselkedett, mintha az én érdemem lenne, hogy elballaghatok, vagy, mintha valami díjat nyertem volna. Imádtam érte, mert a lelkesedése ragadós volt, és abszolút elterelte a figyelmemet arról, hogy a legjobb barátnőimtől kell megválnom, mivel más-más iskolába megyünk tovább - és úgy gondolom, pont ez volt a célja neki is. Rengeteget beszélgettünk, és olyanok voltunk, mint a testvérek. Kívülről fújtam Lily és anyu egész gyerekkorát. Nem volt az életemnek olyan perce, amiről eszembe ne jutott volna, hogy Lily vagy Chloe hasonló esetben mit csináltak. Azt kívántam, bárcsak több olyan csodálatos nagynéni lenne a földön, mint amilyen Lily.
 - Nagyon hasonlítasz az édesanyádra - kezdte, ahogy leült az ágyamra. Vagy hihetően eltüntettem a sírásom nyomait, vagy Lily nem volt túl éles szemű, vagy észrevette, és nem tette szóvá.
   Értetlenül néztem rá. Na, ezzel se mindennap vádolnak. Míg anyának barna, egyenes, hosszú haja volt, nekem szőke, göndör és az övéhez képest rövid. Az ő szeme nagy és barna, az enyém nagy és kék. Ő magasabb, mint én, azonkívül vékonyabb és szebb is, sokkal. Még az ízlésünk sem egyezett. A - szerintem nem is létező - humoromat is apától örököltem, csakúgy, mint a kék szemet.
 - Miért mondod? - kérdeztem nagy sokára.
 - Mert ugyanolyan naivak és sebezhetők vagytok.
 - Hogy érted?
 - Csak... úgy, hogy sosem gondolkodtok ésszerűen. Nézd, Tessa, nem tudom, mi fogott meg Harryben, és miért gondolod úgy, hogy a családod igazságtalanul annyira távolságtartó vele, de hidd el, ha Chloe, Louis és én is elkerüljük, akkor nem ok nélkül tesszük!
 - De ezt az okot még mindig nem vagy hajlandó elárulni.
 - Tess, Harry minden nap más nőkkel fekszik le, és megállás nélkül iszik meg cigizik, hogy az időnkénti betépésről ne is beszéljünk.
 - Ezeket eddig is tudtam. De azt még senki nem mondta el, hogy miért csinálja ezeket! Ne mondd, mert tudom, hogy nem azért, mert rossznak és szívtelennek született, akármit gondoltok is róla! Okkal olyan, amilyen. És muszáj rájönnöm, hogy mi az az ok.
   Lily elkedvetlenedett. - Mindenkinek jobb lenne, ha távol tartanád magad tőle, Tessa.
 - De miért?! - Csak rá kellett néznem ahhoz, hogy tudjam: konkrétan megtiltotta nekem, hogy találkozzak Harryvel.
 - Mert magadnak ártasz vele, ha közel kerülsz hozzá!
 - Ezt nem hiszem el! Csak nem gondolod, hogy úgy akarnék közel kerülni hozzá?! - keltem ki magamból haragosan.
 - Csak remélni tudom, hogy nem - szorította össze a fogát Lily. Láttam rajta, mennyire kényelmetlen neki is, hogy így kell velem beszélnie. - Harrynél álnokabb emberrel még nem találkoztam, Bells. Eléri, hogy megszeresd, aztán pedig eltaszít magától.
 - Miért mondasz ilyeneket..? - kérdeztem, és éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe.
 - Azért, mert én jobban ismerem őt nálad. Tudom, mit akar tőled. Ő minden nőtől csak azt akarja. Tudom, hogy ne érted meg, miért... De azt tudnod kell, hogy soha nem akarnék rosszat neked, és nem beszélek hülyeségeket csak azért, hogy szomorú legyél! Jót akarok neked, tudod, ugye?
   Nehezen, de végre kiböktem: - Tudom.
   Szipogva fordítottam el a fejem, Lily pedig a kezemet simogatta.
 - Akkor jó - mosolygott rám. - Kérlek, ne legyél ilyen elkeseredett! Van egy barátod, aki imád téged. Hívd fel, biztosan szívesen átjön! Nem kell Harryvel foglalkoznod; nem ő az egyetlen ember a földön, bármennyire is azt hiszi magáról. Minden rendben lesz!
   Ha minden rendben lenne, akkor nem tiltanál el Harrytől. Nem mintha képes lettem volna a szemébe nézni a csók után. Petert sem akartam áthívni, mert szerintem elsüllyednék a szégyentől. Lily elköszönt, és azt mondta, lassan menniük kell. Lementem, hogy elbúcsúzzak Luke-tól és Zane-től is. Rögtön, amikor becsuktam az ajtót utánuk, megszólalt a telefonom. Anya volt. Szinte kicsattant a jókedvtől, és boldoggá tett a tudat, hogy ő boldog. A tizennyolc év alatt, amíg velünk, a gyerekeivel törődött, egyszer sem volt hajlandó engedni apának, és elmenni nyaralni - kötelességtudatból. Könnyes lett a szemem, ahogy hallgattam az áradozását arról, hogy milyen csodálatos a nászút, és, hogy megérte rá ennyit várni. Aztán bűnbánóan hozzátette, hogy persze közben nagyon aggódik, hogy vajon épp mi van velünk, és a srácok tényleg meglátogatnak-e minket minden nap. Megnyugtattam, hogy természetesen igen. Utána megkérdezte, hogy jól vagyunk-e. Rávágtam, hogy szuperül. Még egy darabig kérdezősködött. Végül pedig megkérdezte, hogy nagyon haragudnánk-e rá, hogyha még egy darabig maradnának.
 - Anya, figyelj, igazán megérdemled, hogy jól érezhesd magad. Egész életedben a kötelességeidet teljesítetted; most az egyszer ne miattunk aggódj, hanem légy boldog! - feleltem. - Addig maradtok, amíg jólesik. Az sem baj, ha hónapokig. Rettenetesen örülök, hogy te boldog vagy.
   Szipogva megköszönte, majd elbúcsúztunk egymástól. Fáradtan dőltem el, és néztem az órámra. Még mindig nem volt késő. Pedig hihetetlenül fáradtnak éreztem magam, úgy, hogy egész nap nem is csináltam semmit. Pedig ha azt hittem, ennél bonyolultabb már nem lehet, hát de, nagyon is.
   Odalent megszólalt a csengő. Idegesen tornásztam magamat ülő helyzetbe, de abban a pillanatban a telefonom is zenélni kezdett. - Alec, légyszi, nyisd ki az ajtót! - kiabáltam le, aztán megláttam Harry nevét villogni a kijelzőn.
 - Heló, Tessa! - szól bele hangosan, szinte már kiabálva, de a hangerőtől eltekintve teljesen nyugodt volt a hangszíne.
 - Szia, Harry - motyogtam, pedig nem akartam ennyire barátságtalannak tűnni.
 - Benne lennél egy buliban?
   Elállt a lélegzetem. Két ötletem van arra, hogy mit érthet Harry a buli alatt. Egy: megőrült, és valami perverzséget kér. És kettő: buliba hív. Olyanra, amire ő szokott járni; ahol a csajait szedi fel és ahol holtrészegre issza magát csupa ismeretlen ember között. A hangjából ítélve most is részeg volt.
 - Na? - noszogatott, pár hallgatag másodperc után.
 - Milyen bulira gondolsz? - kérdeztem bizonytalanul.
 - Holnap este. Ne félj, király hely, szoktam ott lógni - ecsetelte.
   Az ajkamba haraptam. Most komolyan elhívott egy diszkóba?! Nem volt több időm gondolkodni, mert a háttérből egy nyávogós női hang hallatszott: - Harry, édesem, ne várass!
   Kiszáradt a torkom. Aztán a hajamba túrtam. Miért legyek féltékeny? És egyáltalán miért lepődjek meg azon, hogy Harry most is egy lánnyal van? Ugyanakkor a nagynéném épp az imént tiltotta meg nekem, hogy Harryvel beszéljek vagy találkozzak. De, ha ennyiben hagynám, sosem tudnám meg, hogy mit követett el Harry, amiért mindenki tartózkodik tőle, nem?
 - Oké - feleltem nagy sokára, és azonnal megbántam.
 - Szuper - vágta rá vidáman ő. - Akkor holnap este fél tízre érted megyek! Pusz!
   Eltátott szájjal meredtem a szobám falára, és nem tudtam eldönteni, hogy sírnom, vagy nevetnem kell-e. Este fél tíz... Buli... Méghozzá Harryvel. Te jó ég, ha ez anyáék fülébe jut... Valamit ki kell találnom, hogy miért megyek el olyan későn itthonról! És a tesóimat is meg kell esketnem a titoktartásra. Ne már, nincs egy diszkóruhám sem!
   Ez nem én vagyok, nyöszörögtem magamnak. Ocsmányul éreztem magam; árulónak. Apa és anya szívbajt kapnának, ha tudnák, hogy holnap éjszaka diszkóban leszek, méghozzá Harryvel. És ezzel Lily tiltását is semmibe veszem. Miért vagyok ekkora köcsög? A jókislány, az engedelmes, az apuci kis szeme fénye, miért egyezik bele ilyesmikbe? És miért kezdett remegni a kezem attól, hogy Harry most is egy nővel van? És különben is. Miért kellett megcsókolnia ma délelőtt? Azóta azt sem tudom, ki vagyok.
   Két kézzel a hajamba túrva felpattantam az ágyról, és nagy levegőt véve lesétáltam a földszintre, mert a hangokból ítélve Zayn és Perrie érkeztek meg.


Sziasztok! :) Remélem, tetszett az új fejezet, és, ha igen, ne felejtsetek el pipálni vagy kommentelni sem! Nagyon örülnék, ha a legelső kommentelőim is előbukkannának; már nagyon hiányollak benneteket! Azoknak, akik hűségesen írnak a fejezetekhez, szeretném szívből megköszönni; rengeteget jelent nekem! Azonkívül hatalmas hálámat szeretném kifejezni a már 20 ezernyi oldalmegjelenítésért: hihetetlenek vagytok, nem tudom, mit mondjak!
Puszi: Nessa 

2 megjegyzés:

  1. Mi az, hogy tovább maradnak?:o
    Chloe, Louis ígyis sok a gyerek több nem kell és gyertek haza.:P
    Jó én imádom Tessa&Harry párost, de kell egy kis balhé, hogy Harry végre megküzdjön egy lányért aki nem Chloe, hanem a lánya.:))
    Lily és Chloe vitája egyre jobban érdekel, de egy tanács Lilynek: Ha megtíltod neki akkor Ő minél jobban akarja.:P
    Várom a folytatást NAGYON!:))*-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezen besírtam. XD Nyugi, nem lesz több gyerek. :DDD
      Lesz balhé, ne félj. :)
      Én meg köszönöm, hogy ismét írtál. :D

      Törlés