Főoldal Fejezetek Szereplők Tudnivalók Díjak Versenyek

2014. december 22., hétfő

1. évad, 40. fejezet: És nem örökre szól...

A nagyobbik öcsém, Luke ágya mellett ácsorogtam, és figyeltem őt, ahogy alszik. Karjaim között a csecsemőt tartottam, és nem tudtam eldönteni, melyik áll közelebb a szívemhez jelen pillanatban.
 - Nézd csak, a bátyád milyen édesen alszik - duruzsoltam halkan Zane-nek, hogy ne ébresszem fel Luke-ot. - Majdnem olyan aranyos, mint te, nem igaz? - mosolyogtam rá, de nem igazán figyelt rám, mert laposakat pislogott, és már a hajamat sem huzigálta annyira lelkesen. - Te is aludni szeretnél, ugye, Zane? Igazad van, te még pici vagy, és sokat kell pihenned, prücsök.
   Szavaimnak eleget téve elhagytam Luke szobáját, és gondosan becsuktam magunk mögött az ajtót, hogy a kisfiú nyugodtan tudjon aludni. Gondosan betakargattam a picit, és megsimogattam a buksiját, mielőtt magára hagytam.
   Csengettek. Sietve, mégis óvatosan rohantam le a lépcsőn, egyrészt azért, hogy ne ismétlődjön meg a csilingelő hang, mert akkor Lily, Luke és Zane is felébrednek - apa jelenleg dolgozott, ezért nem volt itthon -, és másrészt, mert amióta a szívem alatt hordtam ezt a csöppséget, azóta minden lépcsőfoktól megrémülök egy kicsit.
   A bátyám és Harry volt az. Utóbbira vándorolt a tekintetem, de rögtön el is kaptam róla. Nem bírtam a szemébe nézni. Fogalmam sincs, miért. Mindkettejük pillantását magamon éreztem.
 - Gyertek csak be - invitáltam be a fiúkat halkan, és a nappaliba vezettem őket. - Kértek valamit? - érdeklődtem, ahogy helyet foglaltak a kanapén.
 - Köszi, de nem - vágták rá szinte egyszerre.
   Végigmértem mind a kettejüket, és igyekeztem átérezni a helyzetüket. Nem tudtam eldönteni, melyikük a meggyötörtebb. Nem lehetett kitalálni, hogy Harry beesett hullaarcától vagy Richard kisírt szemeitől támad-e jobban sírni kedvem. Az egyikről én tehettem, a másik pedig az én lelki állapotomat tükrözte. És egyikükön sem segíthettem.
 - Beszélnem kell veled, Chlo - mondta halkan Richard.
 - És Harry? - néztem rá félve.
 - Nekem is beszélnem kell veled, de kezdje inkább Richard. Kettesben hagylak addig titeket. Ja, Chlo! - fordult vissza az ajtóból. - Ne ijedj meg, amiért egy ideig még nem jön haza Louis, azt hiszem, kocsikázni ment.
   Összeráncolt szemöldökkel néztem rá, majd visszafordultam a bátyámhoz.
 - Valami baj van? Miről akarsz beszélni? - kérdeztem tőle.
 - Fogalmam sincs, hogy mondjam el... Szerintem le kéne ülnöd - túrt a hajába.
 - Bakker, a szívbajt hozod rám! - ültem le mellé türelmetlenül. - Mi az?
 - Elköltözöm - mondta lágyan, és először úgy éreztem, valamit félreértettem.
   Nem mondhatta azt, hogy elköltözik..!
 - T... Tessék? - néztem rá kikerekedett szemekkel.
 - Elköltözöm, Chloe - ismételte meg.
 - Nem teheted - ráztam a fejem kétségbeesetten, és felálltam, hogy végre szembe kerüljek vele, mert kerülte a pillantásomat, és idegesített, hogy nem nézett rám, miközben hozzám beszélt. - Most van rád a legnagyobb szükségünk..!
 - Értsd meg, nem bírok itt maradni! - rázta a fejét.
 - Ezt egyszerűen nem bírom felfogni... - túrtam két kézzel a hajamba. Csalódottság marcangolta a szívemet, és könnyek szöktek a szemembe. - Mindannyiunknak szükségünk lenne rád itt! Nem teheted meg azt, hogy magunkra hagysz minket, éppen most! Szerinted apa mit fog ehhez szólni? Vagy Adele? Vagy Lily? Vagy Luke? Vagy Zane, akinek már az is támogatás lenne, ha a testvérei vele lennének, ha anyja már nem is lesz soha? Na és én? - kiabáltam hisztérikusan. A könnyektől alig láttam Richard arcát. - Nem bírom elhinni..!
 - Meg kell értened - állt fel, és megpróbált megölelni, de ellöktem magamtól. - Nem másik országba költözök el, oké? Csak Glasgow-ba.
 - De miért nem jó neked itt? - kérdeztem követelőzve, immár dühösen. - Miért lenne jobb Glasgow-ban, ahol nincs senkid, nem ismersz senkit, nem kötődsz semmihez..?
 - Tényleg nem érted - mondta könnyes szemmel. - Pont azért akarok elmenni innen, mert itt annyi mindenhez kötődök, és amihez kötődök, az gyengévé tesz! Anya volt az a személy, akinek mindig szívesen megnyíltam, akit a világon a legjobban szerettem, még apánál és nálatok is jobban! És most elveszítettem őt! Elveszítettük... Egyébként beszéltem Adele-lal, és neki is kedve lenne velem tartani. Elvégre nem családtag, és apának most rá van a legkevésbé szüksége.
 - Rád meg a leginkább - zokogtam.
 - Te vagy a legerősebb lány, akit ismerek - suttogta. - Tudom, hogy megértesz. Muszáj mennem. És nem örökre szól. Mindig meg foglak látogatni titeket.
 - Adele most hol van?
 - A régi házuktól búcsúzik el - hajtotta le a fejét Richard.
Szívedben hordasz, nem?
 - Nem csalódtam - tört rám ismét a sírás. - Tesó!
   Nem bírtam tovább, úgy éreztem, a fájdalom nemsokára az egész testemet szétszaggatja. Richard vállai köré fontam a karjaimat, és a vállába fúrtam az arcomat. - Már most hiányoztok - szipogtam.
 - Ha azt nézzük, én már évek óta nem éltem veletek - próbált megnyugtatni Richard, miközben a hátamat simogatta.
 - De itt voltál a közelben... - tiltakoztam, és magamba szívtam a pulcsija illatát.
 - Ezentúl is itt leszek a közelben, hugi - vigasztalt. - Hiszen a szívedben hordasz, nem?
 - De igen - szipogtam. - Mikor indultok? - kérdeztem félve.
 - Igazából már... Adele és én is összepakoltunk - suttogta, miközben lefejtette magáról a kezeimet. - Csak tőled szerettem volna elbúcsúzni. Adele azt mondta, köszönjek el tőled a nevében.
 - Miért csináljátok ezt? - néztem rá értetlenül. - Adele miért nem jöhet ide elköszönni? És te miért nem akarsz elköszönni a testvéreidtől és a saját apádtól?
 - Mert ha megteszem... nem lesz erőm elmenni.
 - Akkor maradj! - kérleltem.
 - Nem tehetem. Döntöttem. Egy új életet kell kezdenem. Találnom kell végre egy lelki társat, mert anya már nem lesz itt velem, hogy a legreménytelenebb pillanataimban is segítsen.
 - De itt vagyunk mi - sóhajtottam föl reményvesztetten.
 - Tudom, hogy megértesz. Talán nem sokszor hallhattad tőlem, Chlo, de fontos vagy nekem, és rettenetesen hiányozni fogsz, ahogy a többiek is; Lily, Luke, Zane, meg apa is... Sőt, még a vőlegényedet is egészen megkedveltem - mosolyodott el. - De nem maradhatok itt. Különben is... El akartam mondani, de nem ment. Múlt héten kirúgtak a munkahelyemről. És már egyébként is terveztem, hogy Glasgow-ba költözöm. Van ott egy haverom, újságíró, mint apa, és azt mondta, szólna pár szót az érdekemben a főnökénél, ha esetleg odamegyek...
 - Nem akarom tudni - vágtam közbe. - Ha még tovább maradsz, már nem tudlak majd elengedni. Menj el, ha annyira menned kell! - kértem, sírástól feldagadt szemekkel.
 - Vigyázz magadra, nagylány, mert már nem csak a saját életedet tartod a kezedben - mosolygott rám, ahogy megsimogatta a hasamat.
 - Te is vigyázz magadra, nagyfiú - nevettem el magam, amikor megcsikizett. - Mert nem élném túl, ha még Glasgow-nál is távolabb kerülnél tőlem!
   Úgy éreztem, most hallom utoljára nevetni a bátyámat. Pedig ez nem örökre szól, ugye?

Richard távozása után úgy éreztem, ennél már nem lehet rosszabb.
   Hát, tévedtem.
   Harry lehajtott fejjel masírozott be a helyiségbe, és megállt előttem, pár lépésre tőlem. Kérdőn felvontam a szemöldökömet.
 - Nem ülsz le? - érdeklődtem.
 - Szerintem inkább te - döntötte oldalra a fejét, ahogy végigmért engem, és pillantása hosszú másodpercekig elidőzött domborodó pocakomon. Elsüllyedni lett volna kedvem a szeméből sütő fájdalomtól. Mintha kést forgatnának a szívemben. - Még véletlenül sem szeretném, ha a picidnek valami baja esne.
   Figyelmen kívül hagytam a megjegyzését. Nem volt kedvem ellenkezni, mert tudtam, hogy Harryvel szemben esélytelen lennék. Ebben is megváltozott, amióta szakítottunk. Akkor elég volt annyit mondanom, hogy soha többet nem lát viszont, ha nem hagy békén, meg ilyenek... Önző dolog, de most ez jutott először eszembe. Nem azért, mert akkor kihasználtam, hogy akármit mondtam, ő ugrott... Hanem ma már akkor sem hagyna békén, ha az életem függne tőle, mert szerinte már nincs több veszítenivalója velem kapcsolatban. Pedig van.
   Engedelmesen leültem a kanapéra, és várakozva pislantottam Harryre.
 - Kérlek, mondd, hogy te valami jó hírrel jöttél - könyörögtem, de tudtam, hogy nem ilyen arcot vágna, ha így volna. Bár, mostanában mikor láttam én vidámnak Harryt?
 - Őszintén szólva, már nem tudom, mi a jó neked, Chloe - rázta a fejét, és levágta magát mellém. - Figyelj rám - nézett mélyen a szemembe. Még mindig magához láncolt perzselő tekintetével. Még mindig. Így, hogy azóta, hogy együtt jártunk, már hónapok teltek el, és én menyasszony lettem, és Louis és az én kislányomat hordom a szívem alatt. Hát már örökké a rabja leszek..? - Nem tudtam eldönteni, hogy érdemes-e szólnom erről neked, vagy nem. Elvégre, miért tartoznék magyarázattal arról, hogy hol vagyok és mit csinálok, ha téged nem is érdekel..?
 - Tévedsz - suttogtam, és elhatározásom, miszerint ezúttal nem bőgöm el magam, kudarcba fulladt, abban a pillanatban, hogy könnyek kezdték elhomályosítani a látásomat.
 - Valamiért mégsem érzem úgy, hogy haragudnom kéne magamra azért, amire készülök - folytatta. - Egy időre elutazom.
 - Hogy mi..? - Éreztem, hogy minden vér kiszalad az arcomból, és remegni kezdett a kezem. - De miért..?
 - Ma döbbentem rá pár dologra - felelte szűkszavúan Harry, és feldúltan a hajába fúrta ujjait. - És egy időre feltétlenül el kell szakadnom ettől a helytől, hogy túlessek ezen.
 - Min? Min szeretnél túlesni..? - néztem rá kikerekedett szemekkel, előre félve a választól.
 - Képtelenség, hogy nem jöttél még rá magadtól.
   Megráztam a fejem.
 - És hova mész?
 - Igazából még nem tudom - mosolyodott el kényszeredetten. - És ne telefonálgass, rendben?
 - Miért?
 - Azért, mert neked akármikor felveszem, és nem akarom hallani a hangod, mert fáj hallani, hogy boldog vagy nélkülem - állt fel.
 - Ezt nem tudom elhinni - szipogtam tehetetlenül. - A saját bátyám pont ugyanolyan szívtelenül hagy itt, mint a legjobb barátom..!
 - Ne játszd már itt az ártatlan szentet, légy szíves! - fordult vissza, szikrázó szemekkel. - Pontosan tudod, hogy azért megyek el, hogy túltegyem magam rajtad, és most azért nem akarsz elengedni, mert szerinted jó dolog az, ha mindig ott van egy szerencsétlen balek, tartalékba, ha esetleg a drága vőlegényeddel nem jönne össze valami!
   Kétségbeesésemben ökölbe szorított kezem remegett a fájdalomtól, amit szavai okoztak.
 - Akkor... - suttogtam, szinte beletörődve. - Nem szólhatok hozzá a véleményedhez. És megérdemlem, hogy utálj. Vigyázz magadra, jó? - kértem, immár rezzenéstelen arccal. Már nem sírtam. Nem fájt. Egyszerűen csak... elfogadtam, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet helyrehozni. Dolgok, amiket még egy csoda sem tud visszacsinálni.
 - A francba is - rázta a fejét, miközben visszaült mellém. - Nem érdemled meg, hogy utáljalak... De már nem tudom, mi a helyes, és mi az, ami nem. Nem mehetek el úgy, hogy azt hiszed, gyűlöllek.
 - Hiszen gyűlölsz, nem? - mosolyodtam el szomorúan.
 - Ha tudnád, mennyire szeretlek, nem ezt mondanád - harapott az ajkába.
 - Hiszen tudom, mennyire szeretsz - tettem a kezére a kezemet. - Ezerszer elmondtad már, nem? Te mindössze azért gyűlölsz, mert ezt a szeretetet már nem tudom elfogadni. Nem lehetek veled, és ne haragudj, de már nem is lehetek soha, és ezt meg kell értened. Tessa nem pusztán egy hiba, hanem az életem. Ahogy Louis is. Róluk nem mondok le, és nem is csinálhatom őket vissza, főleg, hogy nem is akarom. Ez van. Már nem tudok mit mondani. Tudod, inkább utálj, mintsem ismét miattad legyen bűntudatom. Amit irántad érzek, talán soha nem fog megváltozni, de az sem, amit Louis iránt.
 - Akkor mindketten jobban járunk, ha végre tényleg sikerül elfelejtenelek - mosolyodott el szomorkásan. - Vigyázz magadra, jó?
 - És te is - kértem.
 - Nekem már mindegy - nevette el magát.
 - Ezt hogy érted?
 - Chloe, csak nem gondoltad, hogy... Mindegy - gondolta meg magát. - Ég veled, kicsim.
   Hiába akartam megkérdezni, mire gondolt, a szavak a torkomon akadtak. Leginkább talán azért, mert Harry hosszan az enyémekre szorította ajkait. Nem lehetett csóknak nevezni, mégis, ahogy kilépett a szobából, és talán az életemből is, ajkaim még hosszú percekig égtek ott, ahol hozzámért. Hajam mintha bizsergett volna ott, ahol beletúrt, és még mindig a derekamra fonódva éreztem erős, izmos karját, pedig az már régen nem volt ott.
   Most örülnöm kéne, nem? Elvégre eddig csak úgy éreztem, mintha kettétépnének. Most legalább, hogy Harry elment, teljes szívemből Louissal lehetek, és nem kell minden másodpercben másra gondolnom. Mégis, inkább a mindent elsöprő aggodalom vette át a bizonytalanság helyét. Valami elhessegethetetlen ösztön azt súgta: soha nem látom már viszont azt a viccelődő, boldog Harryt, akibe beleszerettem.

15 megjegyzés:

  1. Nagyon Jó rész lett várom kövi részt tudom hogy egy kicsit szemét láda leszek de nem lehetne hogy majd egyik részben Chlo meg Harry össze jönnek ? Tudom hogy Chlo és Louis együtt vannak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Köszönöm szépen! Dehogy vagy szemétláda! Szokás szerint nem szeretnék elárulni semmit, csak annyit mondanák, hogy majd meglátjátok. :)
      Pusszantás! :)

      Törlés
    2. Nem azert de en is iszonyatosan orulnek ha osszejonnenek mert eddig Harry a legszimpibb

      Törlés
    3. Fúha, akkor valamit jól elrontottam Louisszal, mivel szándékaim szerint őt akartam szimpatikusabbnak beállítani. xD De mindegy. :D

      Törlés
    4. Nem baj az. :D mindenki más szemszogbol kozeliti meg a részeket. XD

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na... szoval, en nemreg fejeztem be a 40 resz elolvasasat ... azaz most, :D na mindegy ... tehat irnek egy kis osszefoglalot, hogy megse hagyjam a mai napon comment nelkul ezt a csodas blogot, oldalt... vagy sztorit. Iszonyuan tetszik a sztori, a reszeket meg imadom, ugy ahogy a szereploket. Oszinten egy picit sajnaltam azt, hogy vegul Chloe Louist valasztotta Harry helyett, ... de ettol fuggetlenul isteni es fantasztikus a sztori. Es ha jol lattam lenne masodik evad vagy mi ... na es en is nagyon kivancsi lennek ra.

      Ui: ha jol ertelmeztem van valami mas blogod vagy oldalad es kivancsi lennek rajuk. Elkuldened a linket? Elore is nagyon koszonom!

      xxxBogi

      Törlés
    2. Szia Bogi!
      Nagyon kedves tőled, hogy ilyeneket mondasz. :) Boldoggá tesz, hogy tetszik a történet, és nem csak magamnak írom. :) Ne aggódj, ha nem tévedek, Harrynek még rengeteg szerepe lesz a történetben, de nem szeretnék spoilerezni; mindent a maga idejében. :)
      Az igazság az, hogy tényleg volt egy másik blogom, de őszintén... szinte már szégyellem, ezért is nem szeretném belinkelni. Tudod, minden bloggernek és bloggerinának van olyan története, amikor még csak próbálkozott, meg ilyenek. Na, nekem az előző blogom pont ilyen. xD De mire ezt leírtam, addigra meg bűntudatom lett, elvégre olyan szépen kérted, szóval parancsolj:
      http://youcanmakeittilltheend.blogspot.hu/
      (Nem kell fényezned, amint látod, még a design is borzalom, hiszen azt én magam ütöttem össze, ami a Truth or Lie..?-ról szerencsére már nem mondható el. xD)
      Millió ölelés: Laura

      Törlés
  3. :) nagyon koszonom, hogy belinkelted es ez a torteneted alapjan annyira megse lehet rossz. Meg nem volt idom bekukkantani a reszekbe de azt elore megallapithattam, hogy egyaltalan nem rossz a dizajn es tortenet is biztos igy van. Igazabol nagyjabol tudom milyen az amikor picit szegyelsz egy oldalt vagy valamit, mert nekem is van jelenleg ketto folyamatban es az elso nekem nagyon pocsek szerintem, a masikat olyan elmegynek tippelem, es amit meg nem raktam ki azt meg jonak. Mindenkinek el kell kezdeni valahol es sokszor van ilyan, hogy egy tortenet iroja kritikus a sajat fejezeteivel kapcsolatban ami teljesen normalis es altalaban az olvasok akkor is imadjak ha te magad allitasa szerint nem valami jo. Ha erdekel a velemenyem a blog elolvasasa utan meg is irom ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tökéletesen megfogalmaztad. :) Hát persze, hogy érdekel a véleményed! ♥

      Törlés
    2. Phuu hol is kezdjem. Iszonyú jó volt a sztori és volt olyan resz amit akár egy befejező résznek is hihettem, pl. mielott az a rajongó elvinne a gyerekeket. Es nagyon tetszett a befejezéses rész is, csak én sokkal jobban kiakakiakadtam volna Harry és Jade aleljegyzesen. De annyira tetszett, Hog meg a végébe is voltak csavarok és nem egy egyszerű esküvővel lett vége.

      És a legjobb, hogy ott Harryvel van. A valóságban amúgy Liam a kedvencem. De valamiért a sztorijaidban Harry a szimpibb.

      A lényeg, hogy az is nagyon jó lett és legalább elment vele a napom fele. :D <3

      Törlés
    3. Nem találok szakavat! Köszönöm szépen..! ♥
      Nekem is Liam a kedvencem! Pacccsi! :D
      Örülök, hogy segíthettem. xD :3

      Törlés
  4. Sajnálom Harryt, de el kell felejtenie és tudom ez nehéz neki, de kénytelen lesz hisz Chloe és Louis lelkitársak akiknek együtt kell lenniük.:)
    Kövit, de nagyon gyorsan.:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Szívemből szóltál... :) Sietek. ♥

      Törlés