Főoldal Fejezetek Szereplők Tudnivalók Díjak Versenyek

2014. augusztus 6., szerda

1. évad, 7. fejezet: Hullócsillagok

Augusztus 20-a volt. Ez pedig egy dolgot jelenthetett: apu születésnapját. Anya, a testvéreim és én már előző este betelefonáltunk apa munkahelyére, hogy szabadnapot kérjünk neki mára - magától ugyanis nem vetemedett volna ilyesmire az én szorgalmas, a mi jólétünk érdekében mindent megtevő apukám. A legtöbb dolgot anya intézte: egész múlt héten apu munkatársaival, barátaival telefonálgatott és egyeztette a szülinapi buli időpontját. Mikor megkérdeztem, akkor derült ki, hogy már harmincketten hivatalosak a partira. Azt hittem, anya sem gondolhatja ezt komolyan, de komolyan gondolta. A kertben lett megtartva. Kora hajnalban Lily, Luke, Adele, anya és én elmentünk  bevásárolni, mert ugye ennyi embert egy másfél órás buli ideje alatt valamivel etetni meg itatni is kell. Elámultam anyán. Ő egy megfontolt, intelligens és józan nő hírében állt, mégis annyira elvesztette a fejét a szervezésben, hogy észre sem vette, és már harminckettő embert meghívott. Két bevásárlószekér is kellett, hogy beleférjen minden, ami pedig azután jött, tömény kínszenvedés volt. Zacskókba kellett pakolnunk a rágcsálnivalókat és üdítőket, miközben mögöttünk már kígyózott a sor, és nem fértek el mellettünk. Hát, ez is egy szép reggel volt. Mire hazacüggöltük az összes cuccot, azt hittem, meghalok. Tekintve, hogy Luke még pici volt, és nem bírt el sokat, gyakorlatilag négyen hoztuk el azt a legalább három tonnát nyomó kajahegyet. De összességében megérte. Amikor délután a vendégek megérkeztek, öröm volt látni apa meglepett, boldog arcát, és a büszkeséget, ami sugárzott róla, miközben sorra mindenki boldog 50. születésnapot kívánt neki. Hát, igen, annyi volt. De nem nézett ki annyinak! Huszonhat évesen vette el anyát, és két évvel később született meg Richard. Hat évvel azután, pár hónappal apu 34. szülinapja után jöttem a világra én, három évvel később, 37 éves korában pedig Lily. Tíz évvel később érkezett meg Luke, és azóta három év eltelt. Anya három évvel volt nála fiatalabb, és most július 4-én töltötte be a negyvenhetet. Negyvennyolc évesen pedig szülni fog, mert a szülinapja után körülbelül másfél hónappal születik majd a gyerek. Kicsit furcsálltam, hogy ennyi idősen vágtak bele ebbe, és féltettem anyát a fájdalomtól, de biztosan nem lesz semmi baj.
   A buliban igazából én nem nagyon vettem részt, de anya azt mondta, frenetikusan sikerült, és mindenki nagyon elégedett volt, legjobban apa. A nap folyamán már én is legalább ötvenszer felköszöntöttem, de nem bírtam megállni, hogy ötvenegyedszerre is megtegyem. A buli után pár órával hatalmas jó éjt-puszival körítettem a jókívánságaimat, de akkor apa már csak nevetve legyintett és lefeküdt aludni. Egy ideig még büszkén néztem, de aztán anya is bejött, és nem akartam őket tovább zavarni. Anyától is elköszöntem egy öleléssel, aztán fáradtan pillantottam a faliórára. Fél tizet mutatott.
   Adele már a szobánkban volt - mert ugye osztozunk rajta -, és az éjjeli lámpa fényénél olvasott. Furcsa érzés volt, hogy több már nem egyedül laktam abban a kis birodalomban. De, ha összehasonlítottam az előnyeit és a hátrányait, mindig arra jutottam, hogy mennyivel jobb így most, hogy megismerhettem Adele-t.
   A telefonommal a kezemben mentem ki az erkélyre. Imádtam ott ücsörögni olyankor, amikor éppen nem voltam álmos, és nem volt kedvem aludni. Ez pedig elég sokszor előfordult mostanában. A telefonom képernyőjén huzigálva az ujjaimat nézegettem a képeket, amin a srácok voltak - több ezer ilyet lehetett találni.
   Ijedtemben majdnem leejtettem a telefont, amikor kíméletlenül elkezdett dübörögni kezdett a Best Song Ever. Ez Harry!
 - Ne haragudj, hogy ilyenkor hívlak, de előbb nem jutott eszünkbe - kezdte. A hangján érződött, hogy közben vigyorog.
 - Ne kímélj - mosolyodtam el én is.
 - Holnap reggel a srácokkal piknikezni megyünk. Ki is bérlünk egy emeletes lakást a folyóparton, és addig maradunk ott, amíg kedvünk tartja. Arra gondoltam, hogy te és a tesóid is eljöhetnétek.
   Sikítani lett volna kedvem az örömtől. Napokat is eltölthetünk a One Directionnel a folyóparton! Lily meg fog őrülni, Luke pfujolni fog és próbálja majd eltitkolni, hogy örül, Richard nem szól majd egy szót se, Adele pedig további tanácsokat fog adni, hogy hogyan bolondítsam meg Louist. Ez egyszerűen fantasztikus!
 - Úgy érted... Luke, Richard, Lily és Adele meg én is? - kérdeztem elképedve.
 - Miért, nem értek rá? - bizonytalanodott el.
 - Hát persze, hogy ráérünk, te lüke! - röhögtem el magamat. - Szerinted lenne az életünkben bármi, ami fontosabb lehetne, mint az, hogy eltölthetünk veletek pár napot?! Egy Directionerrel beszélsz, ember!
 - Igazad van - röhögött. - Perrie és Sophia is jönnek. Akkor holnap reggel nyolckor ott leszünk kocsival a házatok előtt. Feltétlenül hozzatok fürdőruhát meg ilyesmiket!
 - És egy picit nem tudtatok volna előbb szólni? - tudakoltam.
 - Éppenséggel az egészet  ma délután találtuk ki, miután elmentél. És csak most jött össze, mivel folyton kiment a fejünkből - magyarázkodott.
 - Biztos nem gond, hogy ott leszünk mi is? Elvégre Richard kivételével mind kiskorúak vagyunk, vagyis csak púp leszünk a hátatokon...
 - Hülye vagy? - kérdezte őszintén. - Ha gond lenne, nem hívnánk.
 - Szuper - mosolyogtam. - Holnap reggel nyolc. Már várom!
 - Jó éjszakát, Chloe.
 - Várj még, Harry! Miért nem Louis hívott..?
 - Elfoglalt - hidegült el Harry hangja. - Miért? Talán baj, hogy én hívtalak? - sértődött meg.
 - Te akkora köcsög vagy, Harry - röhögtem el magamat. - Miért lenne baj? Tudod, hogy imádlak. Téged tartalak a legrendesebb tagnak a bandából, tudtad?
 - Juhé - vigasztalódott meg. - Jóccakát!
 - Neked is, manó - köszöntem el.
 - Ki a frász volt az ilyenkor? - pillantott fel Adele.
 - Harry - nevettem rá. - Holnap elmegyünk velük egy apartmanba, amit bérelnek, a folyó partján! Pár napig ott leszünk.
 - Szerinted a szüleid elengednek minket?
 - Már miért ne? Még örülni is fognak, hogy nem leszünk láb alatt.
   Gyorsan felhívtam Richardot. Nem ez volt élete álma, de természetesen beleegyezett, és megígérte, hogy holnap kocsival eljön ide, elvégre nem fogunk mind beleférni egy autóba. Gyorsan bekopogtam anyuék szobájába is, és engedélyt kértem. Az égadta világon semmi ellenvetésük nem volt. Lily, ahogy én, visítozórohamot kapott a hírtől, Luke pedig csak megvonta a vállát, és közölte, hogy akármit, csak hagyjam aludni.
   Beállítottam az ébresztőórámat hajnali négyre, és eltettem magamat holnapra. Nagyon korán kell kelnem, és rengeteg dolgunk van még.

Az izgalomtól már háromkor felébredtem. Lenyomtam az órámat, hogy ne szólaljon meg fölöslegesen. Halkan kiosontam a szobából, hogy ne ébresszem fel Adele-t. Bementem Luke-hoz, elvégre neki lesz a legkönnyebb összepakolni a cuccokat, elvégre ő kicsi, és fiú. Csendesen kutattam a ruhái között, és gondosan egy válltáskába tettem őket, összehajtogatva. Nem volt sok ruhája, úgyhogy gyakorlatilag minden cuccát eltettem. Azért persze hagytam kint neki egy öltözet ruhát, mert valamire át kellett cserélnie a pizsamát, ami most volt rajta. A táska tetejére raktam pár játékát meg a nővérünktől kapott plüssmacit. Kiraktam a táskát a folyosóra. Luke kipipálva.
   Átmentem Lily szobájába. Még édesdeden aludt, és nem kellett félnem, hogy felébresztem, mert éppen olyan volt, mint én: akár bombát is lehetett mellette robbantani, akkor sem ébredt volna fel. Kinyitottam a szekrényét, és gondolkodás nélkül egy táskába tettem Lily cipőinek, papucsainak és szandáljainak nagy részét, a fürdőruháit, és vagy nyolc pólót meg különböző gatyát. A biztonság kedvéért egy dzseki és egy esőkabát is a táskába került. A többit inkább a húgomra bíztam, elvégre ő tudja, mit akar hozni magával.
   Mire visszatértem - fél négy volt -, Adele már a saját cuccait csomagolta össze. Nem úgy nézett ki, mint aki segítségre szorult; szokás szerint magabiztos volt. Inkább hagytam, hogy engem járjon át a szívbaj: hiszen mi most a One Directionnel fogunk eltölteni néhány napot!
   Komoly dilemmákat leküzdve gyűjtöttem össze, amire szükségem lehet. Három pár cipő, két szandál, egy vízálló úszó- és egy sima papucs. Mindhárom fürdőruhám, törülközők, tizenegy póló, nyolc nadrág, tíz pár zokni, fehérneműk, és minden egyéb, amire csak szükségem lehet. A zenelejátszóm a fülhallgatómmal, a tabletem, a laptopom, mindenféle töltő, hogyha esetleg lemerülne valamelyik, a fényképezőgépem, és még számtalan apróság. A szívem egyfolytában a torkomban dobogott. Még mindig nem tudtam felfogni. Olyan volt, mint egy valósághű álom.
   Reggel nyolcra csak kapkodva készültünk el. Richard végül már félórával a megbeszélt időpont előtt a házunk elé parkolt a kocsijával, és már be is tettük a cuccainkat a csomagtartóba. Elköszöntünk anyától és apától, és vagy ezerszer biztosítottuk őket, hogy kilenc nagykorú - az 1D tagjai, Sophia, Perrie és a bátyám - társaságában leszünk, akik le nem veszik majd a szemüket rólunk. Megbeszéltük, hogy minden nap hívjuk őket, és ha van valami, többször is.
   Egyébként ebből is látszik, hogy nekem vannak a legjófejebb szüleim a világon. Elvégre csak tegnap este szereztünk tudomást erről a dologról, mégis zokszó nélkül elengedtek. A srácok is megérkeztek, és örültek, hogy a bátyámnak volt annyi esze, hogy elhozta a kocsiját, mert arra tényleg nem gondoltak, hogy nem férünk el egy kocsiban. Louis kiszállt, és üdvözlésképpen rövid puszit nyomott a számra, mire az érintésétől azonnal kirázott a hideg.
   Elindultunk. Öt perccel az indulás után a telefonomból kíméletlenül üvölteni kezdett a Best Song Ever, és Harryvel gyakorlatilag végigdumáltuk a kétórás utat. Így tudtam meg, hogy a Temze partján álló emeletes ház lesz az otthonunk erre a hét napra, és hogy ez egy olyan szakasza a folyónak, ahol nyugodtan lehet fürdeni, mert a víz nyugodt és elég meleg, és alig van sodrás. El volt képedve, amikor megtudta, hogy nem tudok úszni, és megígérte, hogy majd megtanít. Rengeteget nevettünk egymás hülyeségein, és így a két óra csupán pár percnek tűnt a szememben.
   Épp ezért a szívem a torkomba ugrott, amikor Richard lefékezett. A jármű megállt alattunk. Izgatottan néztem körül. Az nem lehet, hogy ilyen hamar ideértünk..!
   A hely kifejezhetetlenül gyönyörű volt. Sehol egy élő lélek, egy autó vagy felhőkarcoló: olyan volt, amilyen helyről én már kiskorom óta álmodoztam, és elképzeltem, hogy ilyen helyen fogok élni. Ahogy kiszálltam a kocsiból, a fülemet a madarak dalolása csapta meg, és mélyen magamba szívtam az éltető, tiszta, a víz és a gondosan rendben tartott, sötétzöld fű illatának keverékét. Louis odalépett mellém, és átkarolta a derekamat. Izmos mellkasának dőlve, a fejemet oldalra döntve figyeltem az élettel teli tájat. A mellettünk lévő erdő egyik fáján éppen egy bozontos farkú mókus szaladt. Elnevettem magamat. Ha a másik irányba pillantottam, a folyóban úszkáló halak ficánkolása ragadta meg a figyelmemet. Előttünk állt az a ház, amiről Harry beszélt. Három irányból fák vették körül, és a egyedik irányból egy ösvény vezetett a bejáratához.
   Elalélva hagytam, hogy Louis megfogja a kezemet, és az ösvényen a ház felé húzzon, miközben még mindig tátott szájjal gyönyörködtem a tájban.
 - Louis... - találtam meg végre a hangomat. - Ez a hely gyönyörű!
 - Ugye? Nekem is tetszik - mosolygott rám.
   Még mindig nem tudtam betelni a hely látványával, amikor a srácok végeztek a cuccok behordásával. Sophia és Perrie hozzám hasonlóan le volt nyűgözve.
 - Hölgyek, megengeditek, hogy megmutassam a szobáitokat? - csapta össze a tenyerét buzgón Liam, mi pedig vigyorogva bólogattunk.
   Az én szobám az emeleten volt, Lily és Luke közös és Adele saját szobája között. Perrie és Zayn az Adele melletti szobán osztoztak, Liam és Sophia pedig a folyosó végén lévőn, Lily mellett. Louis, Niall, Harry és Richard pedig a földszinten lévő nagyszobába költöztek.
   Boldogságtól túlcsorduló szívvel pakoltam be a cuccaimat a kicsi ruhásszekrény polcaira. Apró szobácska volt, de nekem tökéletesen megfelelt, ugyanis erkélye is volt, így csak úgy áradt a fák által átengedett napfény be az üvegen.
 - Hé, csajok, irány pancsolni! - rohant végig a folyosón Niall ordítva, és ezt a mondatot még vagy ötször elmondta.
 - Nem vagyunk süketek, Niall, elsőre is felfogtuk! - kiabált vissza neki Perrie, én pedig az ezt követő civakodásukon nevetve öltöztem át a piros fürdőruhámba.
   Mikor kiléptem a folyosóra, Lily és Luke már a fürdésre készen állva ácsorogtak ott. Gondoltuk, a többiekre nem kell várnunk, elvégre maguktól is kitalálnak a partra, és izgatottan rohantunk le a lépcsőn, ki a meleg napfénybe. Gondolkodás nélkül sprinteltünk a folyópart felé, és rögtön meg is bántuk, hogy felelőtlenül a vízbe gázoltunk, ugyanis éppen olyan hőmérséklete volt, hogy meg kellett szokni ahhoz, hogy el tudd viselni. Miután ezen a kínszenvedésen túlestünk, a többiek is odaértek, és kezdetét is vette az őrület. A stégről folyamatosan ugráltunk be nekifutásból a folyóba. Én nem, mert nem tudtam úszni, és féltem, hogy olyan részre esek, ahol már nem ér le lábam. Harry az ígéretéhez híven megmutatta, hogy kell, és miután megfogadta, hogy kiment a vízből, ha fuldoklok, ketten átúsztuk a folyót. Nem is volt olyan nehéz az úszás, csak én gondoltam, hogy az volt. Legalábbis eddig.
   Onnantól már én is magabiztosan rohantam neki a stégnek, és teljes erőmből elrugaszkodtam, hogy minél messzebb érjek vizet. Hihetetlenül jól szórakoztunk, és akár napokig is képesek lettünk volna bent maradni, de mikor Zayn kimászott, hogy megnézze, mennyi az idő, már majdnem fél négy volt. Mi pedig délelőtt tíz óta itt fürdőzünk. Szépen vagyunk. Így aztán meglehetősen gyorsan el fog telni ez a hét, gondoltam bosszúsan.

Úgy is lett. Már a harmadik nap végén jártunk, és én még odáig sem jutottam el, hogy egyáltalán felfogjam, kikkel vagyok itt, a világ számomra leggyönyörűbb helyén. Épp egy erdei túráról értünk haza hullafáradtan. Este volt már; a nap már félig elbújt a horizont mögött. Én a stégen ücsörögtem, és a sok gyaloglástól elfáradt lábamat áztattam a hűvös, de kellemes vízben. Már az első nap óta hiányérzetem volt, de nem tudtam rájönni, hogy miért. Ma sikerült megfejtenem. Az hiányzott, hogy Brian ott ugrabugráljon mellettem, rázza rám a vizet, nyalogassa a kezemet. Az hiányzott, hogy Marley az ölembe fészkeljen, és dorombolva aludjon el a karjaimban. Még a szüleim is hiányoztak. Na, nem mintha túlzottan anyás vagy apás volnék, de azért egy fiatal lány, aki megszokta, hogy a szülei vele vannak, talán megengedheti magának, hogy egy hajszálnyit hiányozzanak a szülei, vagy nem..?
   Túlságosan elmerültem a gondolataimban. A szemem előtt már kék-zöld foltok repdestek, mert percek óta a napba bámultam. Gyorsan a vízre kaptam a tekintetemet. Arra riadtam fel, hogy valaki a vállamra teszi a kezét, és leül mellém.
 - Louis! - lepődtem meg.
 - Na, milyen itt? - mosolygott rám aranyosan.
 - Jaj, egyszerűen fantasztikusan! És nagyon köszönöm, hogy meghívtatok.
 - Ez természetes.
   A vállamra hajtotta a fejét, és ő is a vízben úszkáló pici, szinte láthatatlanná váló halakat fürkészte. A nap már teljesen lebukott, és kezdett hűvös lenni. Felhúztam a pulóverem cipzárját, és közelebb húzódtam Louishoz.
 - És te hogy érzed magad itt? - tudakoltam.
 - Én? Nagyszerűen - mosolygott rám, cseppet sem meggyőzően.
   Elgondolkodva meredtem magam elé. Azon tűnődtem, hogy eddig még egyáltalán nem lehettem tanúja annak a bolondozós, vicces, idióta Louisnak, akinek mindenki mondta. Keveset nevetett és nem mosolygott sokat őszintén. Persze, sokszor rám mosolygott, de valahogy sosem éreztem azt rajta, hogy tényleg boldog a jelenlétemben.
   Meg tudtam érteni. Elvégre nem volt belém szerelmes. Még mindig Eleanort szerette, és csak kényszerből volt velem. Ha tehetem, inkább ott helyben szakítok vele, de nem tehettem. Ha én otthagyom, talál magának másik álbarátnőt, vagy visszaszerzi Eleanort. Nem bírnám elviselni, hogy azok után, hogy ténylegesen, fülig belezúgtam, otthagyjam. Ez viszont így még rosszabb, mint az, hogy nélküle kelljen élnem. Mert igazából így is nélküle kellett élnem. Testben ugyan mellettem volt, de rengetegszer előfordult, hogy beszéltem hozzá, és nem hallotta, mert fejben annyira máshol járt. Nem volt itt boldog. Ahogy nem volt boldog Londonban sem. Ahogy nem volt boldog sehol sem, mióta Eleanor-ral szakítottak.
   Magamban megfogadtam, hogy, ha már összeszedtem az erőmet, és elég magabiztos leszek a dologhoz, megkeresem Eleanort, és ráveszem, hogy menjen vissza Louishoz. Tudtam, hogy ezt kell tennem, mert, ha ez így megy tovább, Louisból egy emberi roncs lesz. De egyenlőre nem teszem meg. Még nem állok rá készen, és különben is, életmentő sugárként világít nekem a sötétben az a gyenge remény, hogy talán Lou mégis megszeret. Olyan volt ez, mintha egy hajszálba kapaszkodnék. Sovány remény, az egyszer biztos. De meg kell próbálnom. Nem adhatom fel. Ha már az elején feladom, akkor veszítettem. Inkább veszítsek úgy, hogy megpróbáltam, mint úgy, hogy feladtam.
 - Min gondolkodsz? - suttogta Louis.
   Most vettem észre, hogy besötétedett. A többiek mind a házban voltak, csak mi időztünk odakint. Louis átvetette a karját a vállamon, így már egyáltalán nem fáztam.
 - Most éppen azon, hogy... - dadogtam. Nem volt valami sok ötletem, hogy mit mondhatnék - azok a halak ott a vízben nem fáznak? - böktem ki az első eszembe jutó dolgot. Hiba volt. Rögtön elvörösödtem. Még szerencse, hogy Louis a sötétben nem láthatta.
   Elnevette magát.
 - Furcsa dolgok járnak a fejedben. Legközelebb kétszer is meggondolom, hogy megkérdezzem ezt - vigyorgott rám, és a mutatóujjával szórakozottan végigsimított az arcomon. A bőröm libabőrös lett, ahol hozzámért.
 - Helyes - mosolyogtam rá. - És te min gondolkozol? Ki ne találd, hogy rajtam! Az kapásból hazugság lenne.
   Megütközve nézett rám, kék szemében olyasmi villant, aminek mibenlétére nem tudtam rájönni.
 - Pedig rajtad. Mégpedig azon, hogy milyen szép vagy.
 - Ez jó poén volt, de komolyan kérdeztem - nevettem el magamat.
 - Nem viccből mondtam - ráncolta össze a szemöldökét. Hihetetlenül aranyos volt ilyenkor. Meg amúgy mindig hihetetlenül aranyos volt.
 - Akkor köszönöm - mondtam bizonytalanul. - És azonkívül?
 - Azonkívül mi..?
 - Azonkívül mi jár még a fejedben?
 - Semmi - hazudta.
   Beletörődően, erőtlenül elmosolyodtam, majd az égre emeltem a tekintetemet. A csillagok nemsokára felbukkantak a felhőtlen égbolton. Augusztus volt: állítólag ilyenkor van a legtöbb hullócsillag. Tekintetemet fel-alá járattam, hogy megpillantsam, ha egy égitest valóban lehull.
 - Louis, nézd! - kiáltottam fel, és az égre mutattam. Egy különösen csillogó csillag egyszerűen fogta magát, és leesett.
 - Kívánj valamit - unszolt, én pedig lehunytam a szememet, és kívántam.
   Azt kívántam, bár tényleg őszintén beszélhetnénk. Bárcsak Louis fejében az előbb tényleg csak én jártam volna, ne valaki más. Egy nap váljon őszintévé minden! Legyünk tényleg igazi pár, ne csak látszat... Vagy inkább ordítsuk le egymás fejét, és menjünk szét, de ne így kelljen hónapokig együtt lennünk..! Akármit odaadnék, csakhogy Louis tényleg szerelmes legyen belém.
   Egy második hullócsillag hasította ketté az éjszakai eget. Aztán egy harmadik, majd egy negyedik követte. Mindegyik alkalommal ugyanazt kívántam, hátha akkor tényleg valóra válik.


~Louis Tomlinson~

Nem tudtam levenni a szememet a hullócsillagok miatt lelkendező, tudatlan, ártatlan lányról. Félmosoly ült ki az arcomra, amikor végigmértem. Meztelen lábfejeit még mindig a vízbe lógatta, pedig én az ujjamat is visszarántottam az előbb, olyan hideg volt. Nem akartam szólni neki. Nem akartam elrontani a kedvét. Elvégre olyan gyermetegen, és mégis szeretni valóan viselkedett... Semmit nem vett komolyan, gondtalan volt, és semmi nem zavarta, bármit el tudott fogadni.
   Mikor az első hullócsillag jött, azt kívántam, bárcsak ne kéne ezt csinálnom. Múljon el ez is, és vagy szeressek bele Chloe-ba, vagy lehessek megint Eleanor-ral. Nem akartam elhinni, hogy én most tényleg átverek egy olyan lányt, mint Chloe.
   Nem akartam erre gondolni. Ha állandóan ezen rágódok, abba előbb vagy utóbb beleőrülök.
   Chloe tényleg nagyon szép. Enyhén hullámos haja kiengedve terítette be a hátát és lógott előre, a vállára és az arcába. Nagy, tágra nyílt, meleg, barna szemeivel lelkesen nézegette az egyre csak hulló csillagesőt, telt ajkain mosoly játszott. Egyszerűbb ruhát már nem is találhatott volna, mégis ő volt a leggyönyörűbb lány, akit valaha láttam. De nekem nem a valaha volt leggyönyörűbb lányra volt szükségem, hanem Eleanorra... Legalábbis akkor így tűnt. Aznap este még fogalmam sem lehetett róla, hogy már régen nem őt akarom.
 - Chloe, nem fázik a lábad? - érdeklődtem.
 - Dehogyis! Éppen azon tűnődtem, hogy be kéne mennünk a vízbe!
 - Megőrültél? Jéghideg.
 - Csak meg kell szoknod! Na, mi történt veled, gyáva nyuszi? Talán félsz a cápáktól és a vízi szörnyektől? - nevetett rám.
 - Meg fogsz fázni! - figyelmeztette, miközben elrohant a stégről, és lassan araszolva szokta meg a vizet.
 - Ne legyél már ünneprontó! Azt akarod, hogy berántsalak? - állt meg a stég mellett, immár nyakig vízben, a lábaival evezve. Harry tanította meg úszni, és órákon keresztül úgy elvoltak, mint két ovis, szerelmes gyerek. - Kérlek, Louuu! - biggyesztette le a száját, én pedig nem tudtam tovább ellenállni.
   Követtem őt a vízbe. A ruhám teljesen átázott és a testemhez tapadt, de Chloe-nak igaza volt: a víz egész kellemes volt.
   Aggódva néztem a folyó közepén lubickoló lányt. Nem volt még profi úszó, mégis gondolkodás nélkül bement oda, ahol már ki tudja, milyen mély a víz..!
 - Chloe, gyere kijjebb! - kiáltottam oda neki könyörögve.
 - Inkább te gyere be! - nevetett rám.
 - Komolyan mondtam! - keményedett meg a hangom.
   Abbahagyta a nevetést, és csalódottan úszkált vissza oda, ahol én álltam. Megfogtam a csuklóját, és kényszerítettem, hogy nézzen rám.
 - Nem tudsz jól úszni, hallod? Nem rosszindulatból mondom. Féltelek. Chloe, figyelsz rám?!
 - Figyelek - hajtotta le a fejét, és nem volt hajlandó tovább a szemembe nézni.
 - Érted?
 - Értem - továbbra sem nézett fel rám.
   Ujjammal az álla alá nyúltam, és felemeltem a fejét, hogy a szemébe nézhessek.
 - Szeretlek - mondtam ki, a lehető legmeggyőzőbben.
 - Tudom - felelte kelletlenül.
 - Be kell mennünk a házba. Még a végén tüdőgyulladást kapsz, és a szüleid agyoncsapnak minket!
   A szemén látszott, hogy végre megértette. Engedelmesen kimászott a partra, és egymás kezét fogva rohantunk be a házba, mert odakint nagyon hideg volt így, vizes ruhában.
   Mikor bementünk, szinte már mindenki aludt, csak Sophia, Liam és Harry voltak a konyhában. Mindhárman sokatmondó, tudálékos pillantással mértek végig minket. Mintha nem tudnák, miért csinálom ezt!, gondoltam dühösen.
 - Ti meg hogy néztek ki..? - csóválta a fejét kétségbeesetten Sophia, és gyorsan hozott nekünk egy köteg törölközőt és ellentmondást nem tűrve leültetett minket az asztal mellé, majd egy-egy bögre forró mézes teát rakott elénk.
   Liam és Harry is a fejüket csóválva értetlenkedtek, de egy szót sem szóltak. Tudták jól, hogy nem én kezdtem a vízbemenősdit az éjszaka közepén - annyira még én sem voltam hülye -, de persze, ha én lettem volna a hunyó, nem mulasztottak volna el számomra egy alapos fejmosást. Így viszont, hogy Chloe-ról volt szó, mind csak ültek, mint a kisangyal. Végül is, igazuk van. Chloe-nak éppen elég az, hogy én tönkreteszem az életét.

Drága olvasóim, remélem, ez a rész is tetszett (szerintem egész tűrhető volt). Hát könyörögnöm kell, hogy lepjetek már meg legalább egy kommenttel? Annyira örülnék néha egy kis visszajelzésnek..! Most megint nem leszek egy ideig, mert most a Bakonyba megyünk a nagyapámhoz és a pótmamámhoz, de fel a fejjel, utána megint gőzerővel dolgozok majd Chloe és Louis történetén! Vigyázzatok magatokra! Puszil: Lau

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése