Főoldal Fejezetek Szereplők Tudnivalók Díjak Versenyek

2014. augusztus 28., csütörtök

1. évad, 13. fejezet: "Egy kegyetlen lány"

Mire reggel ismét felnyitottam a szemem, Harry még mélyen aludt. Az ablakon betűző, reggeli, lágy napfény beragyogta az arcát, és csak újra elhitette velem azt, hogy Harrynek van a legtökéletesebb arca a világon.
   Délelőtt 10 volt. Óvatosan kirángattam Harry alól a felsőmet, és felöltöztem. Kénytelen voltam Harry fésűjét igénybe venni, mert semmim nem volt itt, miután nem hagyott még hazamenni se. Nem értettem miért, de ez már nem is számít. Ezúttal hiánytalan öltözékben mentem le a konyhába, hogy valami reggelit üssek össze.
   Ismételten hiba volt. Niall alsógatyában, Louis pedig félmeztelenül császkált a konyhában.
 - Legalább akkor felöltözhetnétek rendesen, ha tudjátok, hogy a házban tartózkodom - csóváltam a fejemet, mire ijedten kapták fel a fejüket, mert nem hallották, mikor kerültem elő.
 - Jó reggelt, Chloe - köszöntek egyszerre. Niall odajött hozzám, és puszit nyomott az arcomra, mire én felnevettem. Ő megölelt, mintha fel se tűnt volna neki, hogy egy szál alsónadrág van csak rajta.
 - Chloe, úgy szeretlek - mondta vidáman. - Csinálnál reggelit?
 - Én is szeretlek, Niall - röhögtem, a fejemet fogva. - Épp azt terveztem.
   Louisról tudomást sem véve léptem a hűtőhöz, és kivettem nyolc tojást, mert ugye számolnom kellett Niall étvágyával és a másik két férfi, na meg a saját kajaigényemmel is. Liam és Zayn továbbra is távol maradtak.
   Mikor kész lett a rántotta, kiszolgáltam Niallt, majd kelletlenül, de Louist is. Persze úgy, hogy közben gyakorlatilag rá sem néztem. Kimondhatatlanul be voltam rágva. Közli velem, hogy esélyem sincs, én meg magamban már el is döntöm, hogy akkor inkább megpróbálom elfelejteni, erre megcsókol, megigéz, és megöl... Tanuljon belőle egy kicsit.
   Ekkor Harry vánszorgott le a lépcsőn. Ez egy nyugodt napnak indult, reméltem, hogy egyikük sem tesz semmilyen megjegyzést. Harry is póló nélkül vágta le magát egy székre, és jóízűen megette a reggelijét. Mikor a szennyes tányérokat szedtem össze és tettem a mosogatóba, hátulról átölelt, lehúzott, és így az ölébe kényszerített.
 - Szuperül főzöl - motyogta a fülembe álmosan.
 - Egy rántotta igazán nem nagy szám - szabadkoztam, és megpróbáltam felállni. Tudtam, hogy csak Louis provokálására megy ki az egész, és egyrészt nem értettem, hogy, ha Louis nem szeret engem, akkor mégis mi értelme van ennek, másrészt, Harry miért ilyen gyermeteg seggfej?!
   Hazz természetesen nem engedett el, helyette a hajamba puszilt, és cirógatni kezdte a karomat, amitől libabőrös lettem.
 - Harry, az edény nem mossa el magát - próbáltam kiszabadulni az öleléséből, mert tényleg semmire nem vágytam kevésbé, mint egy újabb verekedésre.
 - Hagyd, majd én megcsinálom - szólalt meg Louis, és, mint valami kismanó, a mosogatóhoz pattant és elmosta a tányérokat.
 - Köszönöm, Lou - hebegtem, és erőtlenül rámosolyogtam.
   Harry nem bírta ki, hogy egy percig nem vele foglalkozom, így most a nyakamat kezdte csókolgatni. Louis pillantása égette a bőrömet. Fél perc múlva a szék megnyikordult, ahogy Louis felpattant - ezzel majdnem ránk borítva az asztalt is -, és erősen becsapva maga mögött a bejárati ajtót, elhagyta a házat.
 - Mondd, most örülsz? - fordultam dühösen az engem ölelő személyhez.
   Niall óvatosan kivonult a helyiségből, mert kezdett eléggé forrni a levegő.
 - Mondtam már, hogy zabálnivaló vagy, mikor haragszol? - kérdezte.
   Kihasználva az óvatlan pillanatát, kihámoztam magamat ölelő karjaiból, és felálltam. Louis után akartam menni, megkérdezni, hogy mégis mi baja van, de Harry megfogta a kezemet, és ő is felállt.
 - Engedd el a kezemet - követeltem, halál nyugodt, jeges hangon.
 - Miért? Nekem tetszik a kezed - próbálta meg ezt is elviccelni Hazz.
 - Tudod, baromira szeretném tudni, hogy honnan veszitek azt, hogy én egy tárgy vagyok, vagy egy héliumos lufi, akit csak meg kell szorítani, és nem tud elmenni! Nem mondom mégegyszer, Harry, engedj el, vagy soha többet nem szólok hozzád.
   Szó nélkül elengedte a kezemet. Én kiviharzottam a konyhából, egyenesen az udvarra. Louis éppen egy fába verte az öklét. Amúgy is tele volt már kék foltokkal, nem értettem, miért akar újabbakat szerezni.
 - Louis! - léptem oda hozzá, de vagy nem hallotta, vagy leszarta. - Louis! - emeltem fel a hangomat, és belecsimpaszkodtam a csuklójába.
   Rám nézett. Olyan volt, mintha az ereimben is megfagyna a vér, annyira érzelemmentes és jéghideg volt a kék szempár tekintete.
 - Mit akarsz, Chloe? - mordult rám. Komolyan, mintha a kutyájához beszélne..!
 - Kösz, ez jól esett.
 - Micsoda?
 - Hogy megint semmibe sem veszel.
 - Honnan veszed?
 - Hogy honnan veszem? - kiabáltam hisztérikusan. - Onnan, hogy már semmit nem értek, és nincs, aki elmagyarázza, mert mindenki egy selejt, veszett kutyának tart, vagy nem tudom, mert, hogy emberszámba nem vesztek, az halálbiztos! Kérdések ezrei dúlnak a fejemben már napok óta, de sem Harry, sem te nem bírtok válaszolni.
 - Hallgatom a kérdéseket - szólalt meg élettelen hangon, mire megütődve néztem rá.
 - Íme, az első: mit akarsz tőlem?
   Csend. A kék szemek engem fürkésztek, de nem érdekelt. Túl vagyok már azon, hogy Louis egy pillantásával zavarba hozzon.
 - Tudni szeretnéd, Chloe? - lépett közelebb, és ahogy ő közeledett, úgy hátráltam én. - Kérdezz két könnyebbet. Erre a kérdésre még én sem találtam választ.
 - Ez remek - szűrtem a fogaim között. - A második. Mi a francért vagy Harryre féltékeny, ha nem szeretsz engem..?
 - Ki mondta neked, hogy nem szeretlek? - lépett közelebb ismét, mire én is tettem hátrafelé egy lépést.
   Kínosan nevettem fel.
 - Louis, nem kell játszanod az ártatlant, mind a ketten tudjuk, hogy, ha szeretnél, nem gyűlölnél. Márpedig te gyűlölsz engem. Nem tudom, hogy miért, de ez a tekintetedből, az arckifejezésedből és a viselkedésedből csak úgy süt.
 - Nem gyűlöllek - ráncolta a homlokát.
 - Akkor úgy tűnik, jobban ismerlek téged, mint te saját magadat - suttogtam.
   Ismét tett felém egy lépést, ahogy én is, csak hátrafelé, de a falnak ütköztem. Louis szemei csillogtak. Utáltam, hogy gyengébb vagyok, mint ő.
 - Eressz el - kértem, miközben ő megtámaszkodott a falon és megállt előttem, ezzel elvágva az utamat minden irányból. Már nem számoltam, az utóbbi két napban hányszor kértem ezt valakitől.
   De az arca egyre csak közelebb került az enyémhez. Már csak centiméterek választottak el minket.
 - Akkor gyűlöllek - suttogta.
 - Én is gyűlöllek.
 - Akkor ezt megbeszéltük - vigyorodott el.
 - Engedj el.
 - Nincs kedvem - húzta el a száját.
 - Engedj el - követeltem hisztérikusan, és ficánkolni kezdtem.
   Ez volt az a pillanat, amikor a bejárati ajtó kivágódott. Harry volt az. A legjobbkor.
   Louis és ő farkasszemet néztek. Harry szinte reszketett a dühtől. Zöld szemei mintha hirtelen feketére változtak volna.
 - Hogy volt merszed hozzáérni?! - üvöltötte, és egyetlen határozott mozdulattal letépte rólam Louist.
   Ha abban a pillanatban nem állok Harry elé, biztosan Loura veti magát - másodszor is. Louis arca szó szerint lángolt a haragtól és a keserűségtől. Harry egész testében megfeszült. Nyugtatón öleltem magamhoz és kezdtem simogatni a hátát, egy pillanatra sem engedve a szorításomon, mert különben kitépi magát a karjaimból.
 - Hogyha mégegyszer meglátlak Chloe közelében, esküszöm, hogy kiheréllek - fröcsögte Harry.
 - Úgy beszélsz, mintha veled jól érezné magát - vágott vissza Louis.
 - Ezt most fejezzétek be, oké?! - csattantam fel, és hátrafordultam, hogy Louis szemébe nézhessek. - Tudom, hogy ez titeket nem érdekel, de még egy szó, és itt hagyom mind a kettőtöket, és engem többet nem láttok!
   Egész egyszerűen sarkon fordultam, és hazafelé vettem az utam. Ha van egy kis eszük, egyikük sem jön utánam most.
   Mikor hazaértem, az első dolgom volt, hogy megkérjem a szüleimet, hadd töltsem a mai és a holnapi napot a One Direction házában. Mindenképpen ki akartam nyomozni, hogy Louis most akkor végül is hányadán áll velem, egyáltalán érez-e irántam bármit is a gyűlöleten kívül. Mert tudtam, hogy gyűlöl engem. Arra szerettem volna rájönni, hogy miért. Talán, mert akarata ellenére kellett velem lennie, vagy azért, mert Harryt választottam helyette..? Ezer és ezer válaszlehetőség keringett a fejemben.
   Immár egy kisebb válltáskával a vállamon indultam el arra, amerről eredetileg jöttem, és közben írtam Niall-nek - az egyetlen épelméjű ott tartózkodónak -, hogy gond lenne-e, ha ma is ott aludnék. Niall abszolút örült nekem, épp ezért vidáman léptem be az otthonos, mégis elegáns ház ajtaján.
 - Harry? - kérdeztem a homlokomat ráncolva Niallt, mert csak ő és Louis voltak otthon.
 - Elment valahová, és mikor megkérdeztem, közölte, hogy ne üssem bele az orromat, természetesen kevésbé kedves szavakkal - adott rideg választ Louis.
   Hát, ez remek. Mindegy, legalább addig sem kell újabb verekedéstől vagy ingerült szóváltástól tartanom. Niall felajánlotta, hogy nézzünk valami filmet. Nem is tudom, miért, de a Frozen-re esett a választásunk. Igen, ezek vagyunk mi, két érett felnőtt és egy majdnem nagykorú lány.
   Már a film közepén tartottunk, amikor ajtócsapódás és szitkozódás hallatszott. Én megrökönyödve mentem ki az előszobába, ahol szembetalálkoztam a hullarészeg Harryvel. Ez pompás, gondoltam magamban, már csak ez hiányzott a jókedvemhez.
 - Jé, szia, Chloe - vigyorgott rám idétlenül a göndörkém, és odajött hozzám, hogy megcsókoljon, de eltoltam magamtól.
 - Holtrészeg vagy - közöltem szemrehányón.
 - Te meg kicseszett szexi vagy, baby - röhögött. A szája alkoholtól bűzlött. - Mit szólnál, ha...
 - Semmihez nem szólnék semmit, Harry, részeg vagy, és bűzlesz, zuhanyozz le.
 - Csak akkor, ha te is jössz, kicsim.
   Segélykérőn néztem a hátam mögött álló Niall-re és Louisra. Utóbbi szeme szinte villámokat szórt, előbbi pedig csak megértően a fejét csóválta.
   Betoloncoltam Harryt a fürdőszobába, és csak behajtottam az ajtót, ha esetleg menekülnöm kéne, mert azért eléggé féltem Harrytől ilyen állapotban. Ki tudja, mi jár a fejében most.
   Segítettem lehámozni róla a ruháit, mert annyira dülöngélt és remegett, hogy magától erre sem volt képes.
 - Harry, mégis mire volt ez jó..? - motyogtam, nem is várva választ.
 - Te is - szólt rám Harry kómásan.
 - Mi van?! - néztem rá értetlenül.
 - Te is vetkőzz le - világosított fel.
 - Hülye leszek.
 - Márpedig levetkőzöl! - emelte fel a hangját Harry, és kinyújtotta felém a kezét, de az erőtlenül hanyatlott vissza.
 - Tessék, itt a szappan - nyomtam a kezébe a szappant, eleresztve a fülem mögött a követelőzéseit.
   Hatalmas küzdelmek árán sikerült valamennyire letisztítanom Hazzát. Közben persze én is vizes lettem, és a ruháim a bőrömre tapadtak. Harry folyamatosan baromságokat ismételgetett arról, hogy milyen 'dögös' vagyok, meg, hogy miért nem vagyok képes levenni a ruháimat, ha kéri. Ezeket figyelmen kívül hagytam, és minél előbb szabadulni akartam már tőle.
   Mikor végre sikerült megtörölköznie, hoztam neki tiszta ruhákat a szobájából, majd felöltöztettem és lenyomtam a kanapéra, Niall és saját magam közé. Harry hülye kérdéseket tett fel arról, hogy ki kicsoda, meg, hogy a hóember miért beszél, pedig már biztosan látta a filmet. Én csak a vállára hajtottam a fejemet, és a hasát simogattam vagy épp a fürtjeivel játszottam.
   Mikor vége lett a filmnek, felkísértem Harryt a szobájába aludni, én meg lementem a konyhába valami ebédet csinálni. Kivettem a hűtőből egy fagyasztott csirkét meg valamilyen salátát, és feltettem a teavizet. Niall már epekedve várta, hogy elkészüljek.
   Elkészült a kaja, úgyhogy felmentem Harry szobájába. Ő már éberen feküdt, és a plafont bámulta. Leültem mellé, és kisimítottam néhány fürtjét a homlokából.
 - Nagyon nagy barom voltam? - kérdezte félénken.
 - Nem is annyira - nevettem fel. - Csak azt mondtad, hogy szexi vagyok.
 - Nem kell ahhoz részegnek lennem, hogy ezt tudjam - mosolygott rám pajkosan, és megsimította az arcomat.
 - Miért mentél el inni, Harry? - kérdeztem elkomolyodva.
   Nem válaszolt, csak tovább simogatta az arcomat. Kezemmel megfogtam hatalmas tenyerét, és mélyen a szemébe néztem.
 - Harry, tudni szeretném - kérleltem.
 - Csak... amikor otthagytál minket, azt hittem, hogy... szóval, hogy az egy szakítás volt - vallotta be.
 - Sosem hagynálak itt csak úgy - mosolyogtam rá biztatóan. - De gyere, mert kész az ebéd.
 - Te csináltad?
 - Louis és Niall úgy néznek ki, mint a konyhatündérek? - nevettem fel.
 - Mert akkor biztos finom lett - mondta, és felállt.
   Ujjaink összefonódtak, és kézen fogva mentünk le a konyhába, ahol a farkaséhes Niall és Louis már javában falatoztak. Megmosolyogtam cselekedetüket, és helyet foglaltam az egyik üres széken, Harry mellett.
 - Amúgy... miért jöttél vissza? Már úgy értem, jó, hogy itt vagy, meg minden, de nem úgy volt, hogy berágtál ránk? - nézett rám Harry. Eddig eszembe sem jutott, hogy ő eddig a részegsége és aztán az alvása miatt még nem tudhatott itt-alvási szándékomról.
 - Úgy gondoltam, ma is itt alszom, csak holnap délután mennék haza, hogy végleg búcsút vehessek a nyártól.
 - Ne is mondd - nyögött fel fájdalmasan Niall. - Már előre fáradt vagyok, ha a turnéra gondolok, és már most is fáj a fejem a rajongók esztelen visítozásától.
 - Elfeledkezel magadról - könyököltem az asztalra. - Egy rajongóval beszélsz, ha nem tudnád, úgyhogy most haragszom rád, és elveszem a kajád!
   Úgy is tettem. Egyszerűen elhúztam Niall elől a tányérját, ami már meg volt pakolva étellel.
 - Hé! - kapott utána elkeseredetten.
 - Visszavonod? - kérdeztem, felhúzva a szemöldökömet.
 - Vissza, csak add ide!
 - A rajongók sikítozása zene a füleidnek, ugye? - ugrattam.
 - Igen, az. Kérem a kajámat!
   Nevetve adtam vissza neki a tányérját, mert már komolyan úgy nézett ki, mint aki mindjárt elsírja magát. Harry vállba veregetett, és elismerően nézett rám.
 - Látod, Niall, az én barátnőmet nem érdemes szívatni, mert tízszeresen kapod vissza. Egy kegyetlen lány, a tündéri külső ellenére is - röhögött Niallre.
 - Azért csak vigyázz, Harold, mert, ha kell, téged sem kíméllek - nyugtattam meg.
 - Minek szólítottál? - nézett rám haragosan.
 - Harold. Az a neved, nem? - villantottam rá egy cinkos mosolyt.
 - Nem, a nevem Harry.
 - Nem mondod! Én végig azt hittem, hogy Harold. Harold!
 - Hagyd abba! - nyivákolt, és úgy tett, mint aki nagyon megsértődik.
 - Na, akkor mondd csak mégegyszer, szívem, ki a kegyetlen?
 - Senki. Te egy angyal vagy - nyomott egy cuppanós puszit a számra. - De légy szíves, ne szólíts Haroldnak.
 - Megegyeztünk - nevettem fel, és a vállára hajtottam a fejem.
   Gyorsan elmosogattam ebéd után, aztán pedig jött az igazán életbevágó kérdés, hogy mégis mit csináljunk. Niall a bevásárlásra voksolt, ugyanis a hűtő már nagyrészt kiürült. Be kellett látnunk, hogy ebben igaza van. Mivel egyikünk sem akart otthon maradni unatkozni, ezért eldöntöttük, hogy mind a négyen megyünk. Aztán meg azon ment a vita, hogy Harry vagy Louis kocsijával menjünk, és, hogy melyikük vezessen. Hamar arra jutottak, hogy döntsem el én a kérdést.
   Tudtam, hogy akármelyiküket választom, a másik halálosan megsértődik. Magamban elkönyveltem, hogy rohadt gyerekesek vagyunk, amiért ennyit sem tudunk eldönteni egy óra vitatkozás nélkül.
 - Niall... te már tudsz vezetni, nem? - fordultam felé segélykérőn.
 - Ja - felelte.
 - És kocsid is van, nem?
 - De - bólogatott, mire én a nyakába ugrottam. - Ez most mire kellett? - dörzsölgette a nyakát, mikor végre lehámozott magáról.
 - Mert a te kocsiddal megyünk, és te fogsz vezetni - jelentettem ki, nem hagyva neki választást. Így senki nem sértődik meg, és Niallnek is abszolút mindegy, hogy ő vezet-e vagy más.
   Louis ült az anyósülésen, Harry és én meg hátul. Unottan bámultunk ki az ablakon. Mikor megérkeztünk, Niall azonnal tucatjával szórta be a különböző kajákat és üdítőket a bevásárlószekérbe, és, mivel nem tudtuk rávenni, hogy ne tegye, nekünk kellett utólag visszapakolni, amire abszolút nem volt szükség.
   Körülbelül öt perce lehettünk a boltban, mikor néhány Directioner kiszúrt minket. Nem volt már annyira nyárias az idő, ezért Louis, Niall és Harry pulóverben és kapucniban feszítettek, mégis vagy nem volt elég megnyugtató az álcájuk, vagy engem vettek észre. Sietősen elhúztuk onnan csíkot, mert a srácok túlságosan fáradtak voltak jelenleg ahhoz, hogy órákon keresztül aláírásokat osszanak vagy közös fotókat csináljanak. Meg tudtam érteni őket.

Nyáháhá, máris vége van! Sajnálom, de valahogy ma tényleg nem volt ihletem. Ja, újraírni újraírhattam volna, de semmi kedvem nem volt hozzá, főleg, hogy - bár nem vagyok babonás - a 13-as szám miatt ez már csak egy ilyen szerencsétlen fejezet lesz. Ez van. Tudom, rohadt uncsi is lett, nem kell mondani. Ne haragudjatok! :( Egyébként tetszik a kicsit felújított design? Rengeteget kellett vele szenvednem, mert ugyebár én a CSS-hez, a HTML-hez és mindenhez, ami informatika, annyit értek, mint egy légy. XD Na, mindegy, azért mondjátok meg, hogy tetszik-e vagy nem. :) Puszi: Nessa

5 megjegyzés:

  1. Nagyon jó volt ez a rész is:33Siess a következővel:)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ezt mondod. :D Megpróbálok. :)

      Törlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nem lett unalmas, nekem nagyon tetszett, szerintem megint nagyot alkottál, mint minden eddigi fejezetben. Még mindig imádom a történetedet, nem sablon és nem vagy kiszámítható, ami nagyon jó! :)
    Nagyon szép a design is, én nem sokat értek hozzá, - nekem a a BFF-em csinálja - de azért a szépet és a csúnyát én is meg tudom különböztetni és nekem ez nagyon tetszik.
    Mikorra várható a kövi? Már alig várom.*o*
    Siess!
    U.i.: Bocsi, de ki kellett a másikat törölnöm, mert nem írtam le mindent amit akartam. xD
    Xx, Jess

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ezek szerint megint csak a végtelen önkritikám beszélt belőlem. :D Köszönöm szépen, tényleg igyekszem. :)
      Örülök, hogy tetszik, mert eddig tényleg mindenki mélyen hallgatott róla, pedig vért izzadtam minden egyes kínai betűvel - legalábbis nekem minden HTML-kód minden karaktere annak látszik. xD
      Háát... ma szerintem még próbálok ihletet gyűjteni, mert ugyan terveim már vannak, de ahhoz időugrás kéne a töriben, azt meg már nem akarom ilyen korán. Semmi baj, velem is volt már ilyen. xD
      Puszi: Lau

      Törlés